2013. június 28., péntek

Egy kétkerekű krónikája


Ha jól emlékszem az első lapszám köszöntőjében panaszkodtam, hogy sajnos - sok autóbuzi társammal ellentétben - nem rendelkezek benzinvérű rokonokkal, akik szeretnék, gyűjtenék az öreg vackokat. Szüleim amikor tehették új autót vásároltak, s ugyan volt olyan, amelyet kifejezetten szerettek, többnyire használati tárgyként kezelték őket, amelyek megöregszenek és csere éretté válnak. Egyik nagybátyám motorozik a mai napig is, de ő is egy célszerszámot lát a kétkerekűben, míg a másik nagybátyám a Merkurnál volt autószerelő. Ennek ellenére számára is csak egy eszköz az autó. Ahogy nagyapám is méhészetéhez használja szeretett, de alig tízéves Niváját. Másik nagyapámnak Wartburgjai voltak, ha jól tudom, összesen három, melyből legutóbbi, egy 1990-es négyütemű még mindig a családban van, használatban, kertbe menősnek. Tehát semmi olyan jármű, semmi mánia, csak tárgyak.

Jobb szélen. Látszik, hogy öreg a motor, hiszen még nincs egybeöntve a kormány a lámpával.

Az egyetlen kapocs mégis csak nagypapám volt, aki Wartburgjai előtt - amíg nem volt szükség a család hosszú távon is mobilissá tételére - motorozott. Ugyan akkor még az is funkcionális eszköz volt csupán, ám a cimboráival gyakran gyűltek össze. Nem bandába, hanem csak úgy, de akkoriban mindenki a kétkerekűekkel járt. Apukám emlékszik olyanra, amikor órákat szerelte a motort, gyertyát takarított. Először egy Csepelje volt, majd egy - nagymamám szerint - 1962-es fekete Jawa 175 követte, s ez utóbbi volt az, amelyre apa is emlékszik. Ám ez nagyon régen volt, még a hatvanas években. Aztán autó jött, motor ment.


Mindig is furcsa volt a kapcsolatom a motorokkal. Tetszenek, lehetne, de valamiért még nincs. Nincs rá jogsim, de nem azért, mert nem akarok, vagy nem tudom megcsinálni, hanem valahogy sose alakult úgy. Nem volt robogóm, amíg nem szereztem meg az autó jogsit, addig főleg bicikliztem, és nem is nagyon lebegett célként, hogy szeretnék egy motort. Aztán jött a Bogár, és örültem, hogy valami guruló izé van a seggem alatt, nem akartam másik nyűgöt a nyakamba akasztani. Persze mindig is el tudtam volna képzelni a seggem alatt egy Tritont, vagy akár egy japán motorból épített bobbert is...

Ám egyszer, valamikor 2009 márciusában apával tartottunk Miskolcra, az autóm muzeális minősítésére. Azon ritka alkalmak egyike volt, hogy elkísért, sőt! Előző este még segített is, amikor a féklámpa az utolsó pillanatban megadta magát. Ahogy haladtunk a 35-ösön, előtörtek belőle az érzelmek, és egy nagy sóhaj után annyit mondott: "de jó lenne megtalálni nagyapád Jawáját, felújítani és azt is elvinni OT-ra". Aki ismeri, az tudja, hogy mennyire ritkán vágyik valami olyanra, amire igazából nincs szükség. Talán éppen ezért is maradt meg ennyire. Persze azt követően nem történt semmi előrelépés sem, az egész egy elejtett mondatként vonult volna be a történelem elenyésző, és egyáltalán nem fontos megszólalásai közé, ha...

Ha nem éppen az év decemberében tölti be az 50. életévét, és az utazás után, hónapokkal később valahogy a kaotikusan szövevényes és sokkal inkább fekete lyukra hasonlító emlékezetemből elő nem halásztam azt a bizonyos felsóhajtást. Egy családi összejövetelen félrehívtam a nagymamámat, és kifaggattam, hogy tudja-e, hogy kinek adta el anno nagypapám a Jawat. A nevet tudta, de nagyon régen volt már, valamikor talán 1972-ben. Elmondtam, hogy miért is szeretném megtalálni, szokásához híven megrázta a fejét, és egy "CCC" hang hagyta el a száját, ami az ő nyelvén annyit tesz, hogy "ejj fiam, már megint a hülyeség". De megígérte, hogy segít előásni.

Másnap reggel jött is a telefon, sikerült elérni a bácsi egyik rokonát, aki egyébként az utcában lakó Feri sógorának volt munkatársa, és azok mellett lakik, akik '89-ig minden nap virágot árultak a piacon, Ám sajnos itt meg is szakadt a szál, a rokon nem tudta, hogy hova került a motor, csak annyit, hogy szintén nagyon régen adta el. Csak egy pillanatra szomorodtam el, hiszen nagymamám ezt követően közölte, hogy akkoriban volt egy másik fekete 175-ös is Hajdúböszörményben, nagypapámnak egyik ismerőséé. Ugyan 1968-as, de tökéletes lesz az is! 

Két nappal később már a kezemben is volt az egykori tulajdonos fiának a telefonszáma, és ekkor már tudtam, hogy hajlandó is megválni a motortól. Ám azt is, hogy nagyon rossz állapotban van, nem működik, és 1986 óta egy pajtában töltötte a napjait. Nem számít, itt az eszmei érték a fontos, úgyis teljes restaurálás vár rá.

Ettől függetlenül kicsit késve, de legalább annyira izgatottan mentünk el nagybátyámmal megnézni a motort, amelyet akkorra előhalásztak nekünk a fészerből. Felkészülten, a busszal (Peugeot Boxer) mentünk, bekészítve a spanifert, hiszen hiába volt baljós a telefonban elmondott hibalista, tudtuk, hogy el fogjuk hozni. Pláne olyan áron, amelynek duplájáért kínáltak papír nélküli vackokat a neten, és azokat is bordóban - a fekete Jawa 175 pedig elvileg nagyon ritka.

Nyílt a kertkapu, ott volt a motor, egyszín szürkeségében. Annyira nem is tűnt borzalmasnak, mint ahogy azt az elmondottak alapján vártunk. Ugyan olyan vastagon állt rajta a por, hogy nem lehetett megkülönböztetni a fekete és a króm részeket, nagybátyámra néztem, aki elismerően bólintott. Nem volt pofánk alkudni, így rövid beszélgetés után - amely során természetesen megígértük, hogy gondját viseljük - zsebre raktuk a szürke forgalmit, és bepakoltuk a raktérbe a motort. Ekkor 2009 december 6-át írtuk, volt még 14 napunk arra, hogy működőképessé varázsoljuk, persze mindezt a legnagyobb titokban.

Ami nem is volt olyan egyszerű, mert az első pillantást egy kedves ismerősünk motorszalonjában vetette rá a szerelő. S ennek egyetlen szépséghibája mindössze az volt, hogy a szervízt egy üvegajtó választja el a külvilágtól, és közvetlen szomszédságában van szüleim cégének telephelye, amerre apukám igen gyakran megfordul. Persze nem sejtette volna, hogy az ő motorján dolgoznak éppen, de azért na... Eltelt néhány nap, mire neki tudtak fogni, ám arra a megállapításra jutott a szerelő, hogy nem kap szikrát berúgáskor. Ám sajnos nagyon kevés ideje volt, így ennél tovább nem tudott foglalkozni a dologgal, és ami rosszabb: nem tudott ajánlani senkit, akinek lett volna rá kapacitása.

Így hát az egyetlen, ami változott a vásárlást követően az a motor megjelenése volt, amit egy kiadós mosásnak köszönhetett. Valahogy arra lehetne hasonlítani, amikor egy melós nap után hazamegy valaki, és több szemetet talál a zuhanyzóban, mint ami a kukájában van, aztán pedig csodálkozik, hogy igazából három árnyalattal világosabb a bőrszíne. A Jawa megtisztult, és habár messze nem tökéletes, itt-ott lepattogott a fényezése, néhol végighúztak rajta keményebb tárgyakat, az aranyszínű díszcsík szinte teljesen lekopott róla, a krómozás helyenként felpattogott, és csak nagyon kevés olyan hely van, ahol hibátlan lenne, azért messziről teljesen vállalható állaga lett a víznek és több liter tisztítószernek köszönhetően.

Eljött a születésnap ideje, ahol már maga az esemény is meglepetés volt. Szűk családi kör, és a barátok, mindössze 65-70 ember. Versek, apró, vicces ajándékok (mint pl. lekváros szalonna - állítólag ettek ilyet anno a koliban...), a Jawa pedig már ott pihent ugyanabban a légtérben, a függönnyel eltakarva. Csak ne nézzen oda, csak ne nézzen oda...

Nem nézett oda. Közel éjfél lehetett, amikor minden lezajlott, s mint az esemény drámai csúcspontja (nem volt eltervezve) a háta mögött kitoltuk a motort. Zene le, és ott álltam, mint egy nagy darab... öö, ember, híresen arról, hogy szeretek beszélni ötnél több ember előtt, és kénytelen voltam felkomferálni a motort. Hogy amikor mentünk a Bogárral... és amikor sikerült megtalálni... és akik segítettek... és hogy itt van, és legközelebb ezt visszük OT-ra.

Nem mondom, hogy a rokonok közül nem volt olyan, aki ne könnyezte volna meg. Nem mondom azt sem, hogy apukám sem könnyezte meg, és azt sem, hogy én se. De végül mindenki boldog volt, és bár akkor még nem sejtettem a motor további sorsát, már ekkor megérte minden egyes fillér.

Ám ezután egy újabb hosszú szünet következett a Jawa életében, hiszen megfelelő szakember és idő hiányában a garázsban állt. Kutattam ember után, de sehol sem találtam olyat, aki foglalkozna vele, aztán el is felejtődött, mindig volt valami más, amivel tudtunk volna foglalkozni. Első nagyobb útját is abban a buszban tette meg, amiben elhoztuk Böszörményből, ugyanis a 2011-es Oldtimer és Youngtimer Fesztiválra készülő standunkra magunkkal vittük dekorációként. Itt meglepően sokan érdeklődtek felőle, én pedig a kérdések alig több, mint felére tudtam csak válaszolni, annyira nem voltam képben a dolgokról - és most se értek hozzá sokkal jobban, csak azóta jobban el tudom adni a semmit.

Újabb fél év pihenő után már kezdett elegem lenni a folyamatos állásból és, hogy nem történik semmi sem. Na meg valahol mélyen elkezdett motoszkálni bennem a borntúbívájld érzés, és nagyon motorozhatnékom támadt hirtelen. Meg kell csinálni a Jawat, nincs mese.

Ennek ellenére a tavalyi KgstPartyra még szintén a raktérben utazott át, és szintén csak a kellék szerepét töltötte be. Ám itt már gőzerővel kerestem valakit, aki végre tényleg foglalkozna vele, hogy útra lehessen tenni. Abban az évben a hotel teraszán épp Mikula Laci bácsi motorjainak egy töredékéből nyílt kiállítás, s többen ajánlották az öreget, bár többen mondták azt is, hogy már ő sem vállal munkát, csak magának bütykölgeti a motorokat.


Ennek ellenére megkerestük, hogy volna egy Jawa, ilyen és ilyen, meg tudná-e nézni, hogy nagy-e a baja. Annyit kérdezett, hogy az-e, amelyik ott van lent a sátorban. Miután mondtam, hogy igen az, akkor annyival lezárta a dolgot, hogy az be fog indulni, máris jön, csak elszalad a szerelős kannájáért és egy aksiért. Ahhoz képest, hogy már nem szerel, ez elég biztatónak, továbbá igen magabiztosnak tűnt. Pláne egy akkor már 26 éve álló motor esetében.

De nem tévedett sokat. Rámókoltuk az aksit a nem oda passzoló sarukra, bekötöttük az ideigelenes tankként működő kannát, babrált egy kicsit számomra teljesen ismeretlen részein a motornak, majd annyit mondott, hogy "rúgd be, mert én már nem bírom". Rúgtam egyet, semmi. Még egyet, semmi. Harmadjára sem. Ám negyedjére a negyvenéves vasdarabok életre keltek, és a kétütemű motor a maga egyenletlenségével gyönyörűen beindult. Gázadásra szépen felpörgött, öröm volt hallgatni. Hívtam is azonnal apát, hogy feltegyem a kérdést: szerinte minek a hangja ez a zaj? Nagy volt az öröm a telefon mindkét oldalán. Laci bácsi még elmondta a feltétlen teendőket ahhoz, hogy útra lehessen tenni, majd  pedig elmotorozott a naplementébe.

Persze ekkor már augusztus volt, lassan vége a szezonnak, a jogsit nem lett volna értelme elkezdeni, szóval a Jawa ismét ment a garázsba, ám azzal az elhatározással, hogy tavaszra most már tényleg menni fog. Aztán a tavasz eltelt a szokásos évnyitó találkozókkal-kiállításokkal, és mi ismételten többet voltunk Budapesten, mint itthon. Ráadásul a Bogárnak is rendbe kellett tenni a megdöglött motorját, így bőven nyár eleje lett, mire eljutottam odáig, hogy vegyek egy aksit a motorba, s ezzel le is tudjuk a beszerzendők nagyobbik részét.


Kimostam a 27 éves, kurvabüdös keverékkel teli tankot, és két napig ázott higítóban a benzincsap. Ezalatt betettem az aksit, ám furcsa látvány fogadott. Csupán egyetlen kábel jött a vázból, a másik sarura való hiányzott. Nem mondom, hogy bármihez is nagyon értenék, ami az autókhoz-motorokhoz tartozik, de az elektromos részhez olyan hülye vagyok, mint az asztrofizikához - bár lehet, hogy a kozmosz rejtelmeit még jobban is ismerem. Pláne az zavart be, hogy fél évvel korábban elméletileg ugyanebben az állapotban volt beindítva a motor, tehát ennek így jónak kell lennie. Aztán sikerült megállapítani, hogy egy testkábel mégis hiányzik. Hogy az öreg ezt hogy oldotta meg, arra nem emlékszek. Minden bizonnyal bekötött egyet ideiglenesen.

Szándékosan nem zselés aksit vettem, mert tudtam, hogy ahhoz át kell mókolni a sarukat csúszósra, úgy voltam vele, hogy meghagyom az eredetit. Persze így sem volt jó, mert az új aksiknak amúgy is más a saruja. Két napig állt a dolog, mire sikerült találni egy boltot, ahol nem húszezer forintért kívánnak rámsózni nyolc darab sarut. A Bogár régi kábelkötegéből kivágtam egy darabot, azt rákötöttem a testre. Egyedül a benzincsap tömítő gumiját kellett pótolni, hiszen az az idők folyamán elrohadt, és darabokban esett ki belőle. Szerencsére nem kellett messzire menni, csak pár utcányira, s hamarosan a felújított csappal indultam haza Mátétól - ezúton is köszönöm! Becsavartam, és kész is volt, minden adott a működő motorhoz.

Kitoltam a garázsból, rákészültem az indításra. Családom körülöttem. Első rugás, semmi. Második, semmi. Harmadik... Ismertem a forgatókönyvet, majd negyedjére beindul... De nem. Nem indult se az ötödikre, de még a huszonhatodikra sem. A család ekkor már szétszéledt, ők feladták, hogy ebből még lesz működő motor.


Nem mintha nem lenne teljesen mindegy, de kivittem az utcára, hátha be tudom tolni. Persze így sem indult el. Visszavittem az udvarra, és kicsit szentségeltem. Kissé csalódottan álltam mellette, hiszen elméletileg így már működnie kellett, hiszen korábban is ment, azóta pedig nem csináltunk vele semmit. Kétségbeesésemben rúgtam még egyet rajta, kb. a negyvennyolcadikat, és láss csodát, beröffent. Gyorsan felugrottam rá, megmarkoltam a gázt, és húztam neki egyet. Szépen vette a fordulatot, haha! Semmi sem gátolhat meg abban, hogy csapjak egy próbakört.

Mintha tojással zsonglőrködnék, úgy húztam be a kuplungot, majd óvatosan és kimérten húztam be egyesbe. Pici gáz, kuplung ki, nagyobb gáz, túl sok, picit vissza, kuplung teljesen ki, és... semmi. A motor bőg, de nem megy sehova. Ne már! Újabb próba sebességbe tenni, de csak áll. Leállítottam, végigkövettem a kuplungbovdent, levettem a fedelet, de nem tudtam érdemben hozzátenni, így csak visszaraktam. Újabb indítás - ezúttal elsőre - és újabb próba (nem tudom mit reméltem). Ekkor pattant a húr, és a negyvenöt éves bovden megadta magát. Meglepetésemre nem szidtam senkinek a senkijét, csak csendben konstatáltam a dolgot, és mondhatni boldogan toltam vissza a garázsba. Végre jár!

Így állunk most, három és fél évvel a vásárlás után. Hétfőre van időpontom egy szerelőhöz, aki végre tényleg meg fogja csinálni, hogy jövő hétvégén a Velodromra már saját erejéből hajtson fel, és vigyen végig az oválon. Nem szép, nem csillog, nem nyugati, nem ritka, teljesen érdektelen, csak egy a sokból. Nem is a családi örökség, de mégis valahogy ott van benne minden. A családom összetartása, a lelkesedés, és talán ott van benne egy kicsit nagypapám szelleme is. Ha ott lesz a pályán és menni fog... hát azt hiszem, ennél sokkal többet nem is kívánhatok magamnak.


(Mellesleg, akinek van eredeti indítókulcsa 175-ös Jawahoz, az ne tartsa magában! Hiszen a százas szeg habár roppant elegáns, annyira mégsem korhű megoldás a gyújtás ráadására.)

4 megjegyzés:

  1. Gyönyörű motor így a 45 éves patinájával együtt, vigyázzatok nagyon rá! :)
    Egy apró kiegészítés... az 50-es évek közepe táján a ČZ és a Jawa gyár egyesült, a ČZ-Jawa 356-os típusra volt jellemző a gömbölyűbb fejidom, és ezek zömmel bordó színben léteztek, a 60-as évek elején-közepén(?) újra külön vált a két gyár, legalábbis a nevük mindenképp, a Te géped ČZ (typ 450), nem Jawa, (habár a motorblokkokat a ČZ fegyvergyár szállította Strakonicéből a Jawának is Prága mellé.
    Még egy apróság, az NDK kürtöt egy "sűrűrácsos" PAL kürtre cseréld majd le. :)

    ...és mégvalami. Kuplungbowden nélkül mennie kell ennek a motornak, mivel automata kuplunggal rendelkezik, mint a legtöbb nagy cseh gép, véletlenül nem azért nem sikerült elindulni, mert a lábad a váltókaron maradt? :) (ha jól van beállítva, a kuplungot kiemelve tartja, amíg a váltókar nincs középállásban)
    Üdv.:Ty.T.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na látod, itt is látszik, hogy mennyire nem értek hozzá... Azt tudtam, hogy van valami borzalmas rejtély a CZ dolog körül, de erről eddig még senki sem világosított fel.
      Nem, a váltókart hagytam visszaállni, az tuti rendben volt. Egyszerűen nem lehetett sehogy sem sebességbe tenni. Passzolom, hogy hol és mi lehet a baj, a motorról annyit tudok, hogy van egy blokk benne, amiből áll ki a gyertya (ez megvan), meg van a kipufogó és a tank. Hogy ott a szürke cuccban mi merre és hogyan áll, arról lövésem sincs. Annyira vakon vagyok, hogy azt elmondani nem tudom. Viszont holnap (azaz ma) remélem elköltözik a műhelybe, én pedig ott tudok majd lenni végig az öreg mellett, és akkor majd lesem, hogy mit hogyan kell csinálni, hogy működjön.
      Köszi a felvilágosítást, nagyon fogok rá vigyázni, ez biztos!

      Törlés
  2. Látom, sikerült megoldani. Előbb-utóbb belerázódsz ebbe is, egy átlag user számára elég ha tudja, hol a gyertya, de a legrosszabb esetben is egy gyújtásállításban, vagy karburátor tisztításban megáll a dolog. Ha huszonévet áll a motor, egyszer kell vele foglalkozni egy komolyat, mint tettétek, utána menni fog. Egyszerűek ezek, mint a faék, és ez bennük a legjobb! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen-igen, most jön a karbitisztítás, bekaphatott valami koszt...

      Törlés