2013. március 13., szerda

Szívműtét


Legutóbbi, még októberi budapesti utunk során, valahol felfele menet, Füzesabony környékén éreztem, hogy a motor nem úgy működik, ahogy kellene. Ugyan nem fogyasztott többet, és az addigi 80-as tempót is tudtuk tartani, a gyorsulása messze nem volt olyan jó, mint korábban - már amennyire a 0-ról 100-ra történő 31 másodperces adat jónak számít. Csak fenn, a Stop Shop parkolóban nyitottuk ki a motorháztetőt, és néztük meg, hogy mi is gubanc.

Az ékszíjtárcsa szétesett és a pereme belemarta magát a dinamó tengelyébe, meglazult az ékszíj, nem volt hűtés, megfőttek a gyűrűk. Szerencsére nem állt be a motor, így egy szorítást követően haza tudtunk vele jönni. Azt követően egyszer lett beindítva, néhány héttel később, amikor egy napig, a klipforgatás erejéig gurultunk vele pár kilométert.


Most itt a tavasz, ideje lenne elővenni, de ugyebár a szerelésre félretett pénzt sikerült Skodára költeni éppen egy hete. Erről írtam egy röpke bejegyzést is, amire nem sokkal később érkezett Robi reakciója: olyan nincs, hogy nem leszek ott a Cruise Night-on a Bogárral. Felajánlotta a segítségét, hiszen nem olyan nagy dolog kivenni a motort, meg kicserélni a gyűrűket, a dinamó felújítására pedig van embere.


Ma jött el az a nap, amikor kevesebb munkám volt, és rá tudtam szánni egy délutánt a motor kiszedésére. Gergő korán érkezett, és nekifogott a Skoda takarításának, majd miután Robi is befutott, nekikezdtünk a szívműtétnek. Ugyan fogalmam se volt, hogy hova nyúljak, de igaznak bizonyult a nagy öregek mondása, miszerint a Bogár egy olyan szerkezet, amit még a hülye is meg tud magának szerelni. Ratro kikötötte a bovdeneket-kábeleket, majd jöhetett a négy csavar eltávolítása, végül pedig a motor leemelése. Hogy ne verjük földhöz ez három ember igényelt, így pedig pár percen belül a földön csücsült a rettenetes erőgép.

Onnan már tényleg nem volt sok idő lebontani a burkolatokat, kivenni a dinamót, és előkészíteni a motort a jövő heti gyűrűzésre. Egy alapos takarítást is igényel a blokk, valamint a lemezek, mert erősen olajsáros. Még nem tudjuk, hogy honnan csöpög, de mivel minden tömítést cserélni fogunk, így reményeim szerint az is megszűnik. Holnap viszem az elektromoshoz az önindítót és a dinamót, jövő héten pedig összerakjuk, és gurulhatunk is... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése