2015. március 24., kedd

Az úgy volt...

Az úgy volt, hogy kiesett egy év. Egy hosszú, takaros év, amikor millió dolog történt a világban, a saját életünkben, és… hát a Toyotáéban szinte semmi.

Alapvetően azt vallom, hogy ami jó, ami egyszer összeállt, azt kár variálni. A Corolla esetében is ezt gondoltam eleinte, hisz amikor elkészült, befostam. Ezt a pillanatot senkinek sem kell bemutatnom, van az úgy, hogy messzire zuhan az ember álla. A mézes hetek azonban elmúlnak, és előjönnek az apró, de annál zavaróbb hibák. Ez nálam is így volt.


Vigyorral az fejemen pattogtam át a nyarakat, élveztem az emberek arcát, és minden egyes alkalommal megdobbant a szívem, mikor a parkolóban visszanéztem rá.

Aztán jöttek az apróságok. 30 éves autóról beszélünk, csodát kár várni, pláne ha japán, mert hát az rohad. Na nem nagyon, épp csak a bal hátsó ív alján, illetve az első ív peremét is megkezdte a drága jó korrózió. A Fondmetalok hibátlanul tették a dolgukat, de idővel mintha össze mentek volna, az összkép kezdett kicsit zavaró lenni. Kicsi lett a kerék az autó alá. Esetleg váltani kellene?

Motorikusan nagyobb probléma nem adódott ez idő alatt, tette a dolgát, végigautóztuk a nyarat, de a helyzet nem volt az igazi. Ette az olajat, torpant, és varázslatosan kevés erőt tudott produkálni. Mindez egy három évvel ezelőtti vízcső durranás okozta túlmelegedés, és az akkori hanyag javításnak köszönhető. Hab volt a tortán, egy szendehelyi lakatos munkája is, aki annak idején valószínűleg nem érezte szükségesnek az autó földelését munkavégzéskor. Tavaly augusztusban lett igazán meleg a helyzet, rendszerint három hengerrel, dadogva húzta magát előre a szerencsétlen, irreálisan sok olajat fogyasztva. Egy teljes generál költsége viszont túlságosan magas volt.

Jött tehát a másik út, az internetes motorhirdetések. Titokban remélve, hogy egy isten háta mögötti tanya pincéjében belebotlok egy 0 kilométeres Blacktop 4AGE-be. Túrtam a netet, az álom azonban nem akart megvalósulni. Cserébe egy Sopron melletti bontóban épp szétárultak egy, az enyémmel teljesen megegyező autót. Pár nappal később már landolt is a motortérben az új, az eredetivel teljesen megegyező erőforrás, és várta az indítást. A félelem jogosan volt nagy, hisz zsákbamacska módon motort venni nem életbiztosítás. A sors azonban kegyes volt, egy szépen járó, kellemesen húzó egyhármast sikerült szerezni mindössze 30 ezer forintért.



Két hónap állás után tehát ismét önerőből, immár gyógyult szívvel gurult utcára az autó. A döntés időközben megszületett, a kerekek új gazdához kerülnek. A dolgot nehezítette, hogy kiderült, egy egészen érdekes szerelemgyerek gurult a Corolla alatt. Egészen konkrétan, egy korábbi tulajdonos hirtelen felindulásból összelegózott egy 2 részes Gotti közepet egy azzal egyező lyukosztású Fondmetal peremmel. Az addigi, ritkának gondolt kerekekről tehát kiderült, valóban ritkák, mindössze négy darab készült belőlük valamelyik hazai garázsban. Most már azonban mást boldogítanak.

Helyükre némi tipródás után, az Aterinek hála a Japan Racingék JR-14-e került, 15x8 et20-as méretben. Kétségtelenül népszerű szett ez idén, viszont fontos volt, hogy egy kicsit korhű, az autó stílusához passzoló garnitúra kerüljön a Toyota alá. A döntést nem bántam meg, mikor idén Január elsején felpróbáltam őket az autóra. Annyira ütős lehetett a látvány, hogy az addig hibátlanul működő krokodil egy laza mozdulattal kifordult az autó alól, így a jobb első kerék a betonon minimális tompítással ért földet. Volt öröm, az apró hiba szerencsére bőven orvosolható volt. Az újonsült görgőkre végül 165/50 R15-ös Nankangok lettek feszítve.

A látvány kezdett alakulni, azonban korántsem volt teljes a kép. Elöl számomra zavaróan sokat lógott ki a kerék a sárvédő alul, így nem kellett sokáig agyalni a megoldáson. Régi szerelmem volt a szegecselt ív, 4 éve majdnem kerültek is az autóra, ott azonban el lett vetve az ötlet. De nem úgy mint most.

A korrekt látványért viszont még gyártatni kellett még 2 darab, 25 milis nyomtávot hátra, amikkel végre teljes lehetett a kép. Ennek, és a nagyobb keréknek hála normális magasságban lehetetlen volt elfordítani a hátsó kereket, így felsikoltott a flex, és egy könnyed mozdulattal leválasztotta a felesleges, elrohadt íveket a sárvédőről. Adott volt tehát egy új kerekes, széles Toyota, már csak az ívek voltak hátra. Így gurult be végül egy érdi garázsba a Corolla, várva a megváltást. Az nagy lendülettel meg is érkezett, a tökéletes ívekért köszönet Sonnynak.


Lassan meg is érkezünk a jelenbe, ebben az állapotban állítottam le csütörtökön az AMTS C pavilonjában. A hétvégén órákat lestem az új külsőt, és ment a matek, mi legyen a következő feladat. Ezt átmenetileg keresztbe húzta egy vasárnap este kilyukadt vízcső, most azonban szerencsés kimenetellel hazament lábon az autó, és az eredeti motorról át is lehet menteni a kívánt elemet.

Ezt követően ismét munkához lát a flex, a hátul a gyári ívekből faragni kell még, anélkül jelenleg radikális gumi vágás nélkül nem tudom eltüntetni a maradék 1-2 centit a gewindén. Elöl remélhetőleg nemsokára csökkenni fog a föld-lökhárító távolsága egy egyedi koptató által, illetve első ív-kerék kombó még elbír egy 10-15 milis nyomtávot, és lassan elválik a végső kiállás. Bent szerencsére nincs nagy munka, tavaly sikerült fillérekért szereznem egy ultra ritka gyári kazettás magnót, így azt lassan illendő lesz munkára fogni. A feladat tehát adott, a Corolla kezd megint a jó irányba haladni, már csak óvatosan terelgetni kell ezen az úton.