Cápatámadás

Megvan, igen újra van cápám! Hogy hogyan és miként az egy kicsit kalandos történet, a vége happy-end, viszont majdnem más tipus szoktatott le a dohányzásról.

Tehát a történet ott ért véget, hogy elhatároztam, egészségesebb életet kívánok élni. Ennek elég sok oka van, nem is mennék bele. A lényeg, hogy csak úgy nem menne a kedvenc káros szenvedélyemtől történő szabadulás, kell a motiváció. Így akartam egy autót, amire igazából nincs szükségem, de minden alakalommal jobb kedvre derít a használata. Van akinek a Vutton Lajcsi táskától áll fel, van akinek a 3D TV-től vagy az aktuális Almás telefontól. Nekem örömöt az öreg, rozsdás autók okozzák.

Így következett pár hét kutatás, gyakorlatilag mindegy milyen autó, csak legyen vas lökhárítója, illetve ne jöjjön szembe minden sarkon. Minden nap mást akartam, amerikai V8-ast, német konzervatívat, virgonc japánt. Egy dologban szinte minden hirdetés azonos volt. Az eladó szerint, ami 30 év feletti az már kis ráfordítással OT-zható. Így nem lett például Subaru 1800-am, ami leánykori nevén Leone volt. Jópofa összkerekes, boxermotoros szedán alján egy nyúlvány némi kocogtatás hatására eltűnt, csak némi purhab és rozsdahalom maradt az aszfalton. A Volvo 480-ast végül nem néztem meg, amit sajnálok kicsit. Volt olyan nap, mikor szinte halott amerikai autót akartam feltámasztani, volt, hogy játszós e30-at akartam, sokkarbival, nagytengellyel, máskor dízel Mercedest vízionáltam airride-dal.

A használtautós portálok összes cápa BMW-s hirdetését ismertem, szinte mindet megnéztem, egyet leszámítva. Ezzel a legnagyobb bajom az univerzális hátsó szárny volt, valamint az, hogy dízel. Az automata váltó miatt kicsiny vágyódást éreztem. No, de úgy döntöttem, hogy munka utána megnézem, hiszen nincs messze, kocsiba be. Alig 10 percet kellett sétálnom a 18. kerületben egy himalájányi fekvőrendőr miatt, amin talán még hósipka is volt, mire elértem a célhoz. 

A kapuban egy szomorú cápa orr, némi alapozóval kezelt motorháztető, girbegurba köténylemezt viselő autó. Viszont a vonalak szépek, első ránézésre nagyon sokat nem is kendácsolták a karosszériát. A tulajdonos minden fontos információval ellátott, közösen szörnyülködtünk a nagyon rozsdás tornyokon, hümmögtem a szakadt bőrbelsőn. Ám ahogyan  indult a 30 éves turbódízel hidegen, az szinte álomszerű volt. A váltó kiválóan vált, az első futómű csak dísznek van, de finom az illata, egységes a fényezése. Nem akartam megvenni, de mégis kellett. Így tettem egy pofátlan ajánlatot, amit a tulajdonos elfogadott, szüksége volt némi forgótőkére. Meglepődtem, nem kicsit, így nem volt mit tenni, hívtam Adát, hogy autót veszünk, ha nincs ellenére. A cápa BMW-nél még örült, a dízel automatánál kevésbé. Megköttetett az üzlet, irány haza.

Írhatnám, hogy azóta boldogan élünk és sose halunk meg, azért ennél árnyaltabb a kép. Kb 4000-5000 km-t tettünk meg közösen augusztus vége óta. Azért csak kb, mert a műszeregység hol működik, hol nem. Mostanában inkább hol nem. Az univerzális hátsószárny rituális lerúgása után, természetesen egy szervízzel kezdtünk és kárfelméréssel. Olajak-szűrők, izzítógyertyák, fék és futómű ellenőrzés. Bár utóbbinak semmi értelme mert az első 5 km után látatlanban megrendeltem minden futóműalkatrészt. Gyakorlatilag Tibi Atya Humbákfalván nem kóvályog ennyit egy alapos kocsmázás után bringával. A porlasztócsúcsokat remekül beállították, mind a 6 egyforma nyomáson nyit, cserébe azóta folyik. Nem pánikolok, ömlik a gázolaj az adagolóból is, így vettem egy bontottat aminek teljes felújítása folyamataban, így úgyis cserések lesznek a csúcsok. Hát az ’Efficient Dynamics’ szlogennek még nem tudunk megfelelni.

Mondjuk összességében nem szar az autó. Jó a karosszériával foglalkozni kell, mert egyszer mintha akarták volna kezelni a torony rozsdásodását, de inkább ne tették volna. A lengőkarok és szilentek már újak, a lengéscsillapítók és rugók közösen lesznek cserélve, mert azért szédülök még benne. Nagyon érdekes, hogy bármikor bele merek ülni, hogy pár száz autópályás kilométert utazzunk, napszemüvegben, rendes zenét hallgatva. Igen utazunk, mert nem az uticél fontos. 

Ja és bár Ada szerint a dízel automata BMW nem autó, az első próbakört követően folyamatosan harcolunk a sofőrülésért, azt hiszem révbe értünk. A Silver Bug után az első autóm aminek garázst bérlek, azt hiszem ez jelent valamit. 2015-ös szezont már tökéletes műszaki állapotban szeretném kezdeni vele és remélem vele látogatjuk meg a festői szépségű Neuschwanstein kastélyt.

A képek minőségét nézzétek el nekem, Binci ugyan lefotózta az autót, de volt olyan balfasz, hogy ki is törölte az összes fotót. Így egyelőre érjétek be ezekkel a telefonnal készültekkel.