2014. május 6., kedd

Menni vagy meghalni?

Ugyebár ott tartottunk, hogy röpke fél év alatt sikerült a második motoromat is megfőzni, mindössze 90 kilométer alatt - szóval aligha beszélhetünk általam elkövetett hibáról, nemtörődömségből vagy hozzá nem értésből adódó hibáról. Természetesen garancia nincs rá, miért is lenne...

Mivel a műszakim is lejárt, eldöntöttem, hogy akkor most szétborítom, és következik a mindenre kiterjedő teljes restaurálás. Hiszen mikor is kezdjek neki? Majd öt év múlva, amikor talán már a konyhabútort kell csináltatni, vagy esetleg babakocsit kell keresni? Inkább addig kell, amíg nem kell ilyesmire félretennem...

Ugyanis ahhoz, hogy minden rendben legyen az autóval meg kell csinálni az alját, amihez le kell emelni a bódét. Ehhez pedig szét kell vágni az egészet és akkor meg már kompletten ki kellene lakatolni, hogy utána kaphasson egy új fényezést - hiszen ez is ráfér. Számolgattam, és tudtam, hogy sok lesz. És tényleg nagyon sok lett, ami mondjuk nem tántorított el, mert egyszer kell rendesen megcsinálni, és örök életre jó lesz.

Innen mondjuk tényleg gyönyörű még mindig.

Jöttek sorra az ötletek: az olcsó padlólemez nem elég vastag, nem méretpontos, így a drágábbikat kell megvenni. Igen ám, de az meg háromszor annyiba kerül... A lakatolást sem csinálhatja akárki, itt a FIVA a cél, illetve az, hogy a fiam is ezzel az autóval mehessen csajozni, amikor megszerzi a jogsit. Néehéz ügy, rendesen zsebbe kell nyúlni, de hát ráérünk. Kerestem alkatrészeket Amerikából, valamint egy céget aki haza is hozza nekem úgy, hogy az itthoni ár alatt legyen, ám nem rendeltem még meg, úgy gondoltam, hogy költséghatékonyabb lenne mindent egyszerre összeszedni, addig úgyis ráér.

Lelkiekben felkészültem arra, hogy két szezont tutira kihagyok, majd a többiekhez beugrok a találkozókra menet, a többit pedig biciklivel, vagy a telekocsi és a MÁV csodás intézményeivel pótlom. Időközben ugyan kaptam egy fülest egy második gazdás, zöld 1971-es Bogárról, amely némi motorproblémával, különben teljesen gyári állapotban eladó. Ráadásul pont a kertszomszédunk autója amelyet gyerekkoromban igen sokszor láttam. Nyilván megfordult a fejemben, hogy meg kellene venni, amíg a másik készül, és akkor lenne mivel járni... Majd aztán tovább gondolkodtam: ennek is meg kell csinálni a motorját, azután persze kellene ebbe is egy keskeny futómű, valami szép felnivel, na meg ha már a másikban "nem cserélhetek" kormányt annak ritkasága miatt, akkor majd ebbe bele tudom tenni a régóta vágyott Nardit... És itt álltam meg, hiszen az a bizonyos csikó nem kicsit szaladt el. Nem, most legfeljebb egy olyan autó kell, ami fillérekből megvan. Így otthagytam, pedig tényleg jó autó volt - nem olcsó, de a kínálathoz képest mindenképp - nagyon jó áron.

Törött csomagtartó, mélyen karcolt sárvédő, lehorzsolt másik srávédő, több helyen repedő gitt. Ezeket tényleg csak én látom? Tény, hogy nem horror, de ami messziről szép az éppen lehetne közelről is az...

Aztán telt az idő, várva, hogy a pénz gyűljön arra bizonyos amerikai szállítmányra. A Budapest közeli évnyitó találkozók nem követelték meg, hogy feltétlenül autóval kelljen mennem, el tudtam jutni a többiekkel. Közben találtam fényezőt is, illetve embert arra, hogy a motorok eljussanak Nyíregyházára. Minden rendben volt, csak a mocskos anyagiak hiányoztak.

Mindez a mai napig, amikor is meglátogattam az autót a Krazy Kutters udvarán. Éppen Balázzsal beszélgettünk arról, hogy mit és hogyan kellene csinálni, amikor megkérdezte, hogy tulajdonképpen mi a francnak akarom én ezt szétkapni. Próbáltam a fenti érvekkel jönni, amit részben meg is értett, másrészt pedig azt mondta, hogy ő tutira nem piszkálná - legfeljebb nagy motort rakna bele meg airride-ot. Próbáltam érvelni, hogy mi és miért nem tetszik, de azt mondta, hogy ez mind olyan, amit én látok (ő is lát a sajátjain), de senki más. Hagyjam így, műszakiztassam le, és örüljek neki.

És ahogy a Bogár ott lapult portól lepve az udvar végében, a nap lemenő sugara megsütötte, egy pillanatra a Balaton mellé képzeltem magam, na meg azon rengeteg helyek egyikére, amelyekre el szeretnék menni vele. Kissé megdőltek bennem azok a képek, amelyek egy teljesen restaurált autót vizionáltak, és előtérbe kerültek azok, amelyeken egy kevésbé szobor jármű szerepel, amely valahol Európa közepén (vagy éppen nagyon északon - ez most az új hülyeségem) küzd a kilométerekkel, laposan, aljasan, az aszfaltot karcolva. Egy olyan autót, ami kevésbé show autó, viszont minden egyes kilométer élmény vele. Egy olyan autót, amely úgysem fog szétesni még egy darabig és amelyet bármikor szét lehet szedni az elkövetkezendő pár évben is.

Még nem győztem meg magam teljesen, mert a hibák száma kissé zavaró, de ezen utóbbi képzeletbeli képsorozatban egy percig elgyönyörködtem. Biztosan közrejátszik benne a nyár, a mehetnék, de most talán erre billen a mérleg. Viszont ez esetben mihamarabb költözik a motor Nyíregyházára, hogy még idén a lehető legtöbbet tudjunk autózni. Mondjuk a Velodrom mint cél?