2013. május 29., szerda

Sokadalom!

Jövő hétvégén végre valóban megrendezik az ország egyik legnagyobb autós-motoros rendezvényét, a Totalcar Oldtimer Sokadalmat. Ugyan korábban már volt erre hajazó rendezvény, ez ne tévesszen meg senkit, voltak akik más tollaival ékeskedve próbálták promótálni a saját rendezvényüket.
A Sokadalom most lesz, június 8-án, a Népstadion körüli szervízúton. Jártunk a helyszínen, ami ugyan rendkívül szokatlan, ám legalább annyira jó választás egy ilyen találkozó megszervezésére. A hatalmas betontömb mellett, az út mentén, ívben sorakoznak majd fel az autók... Miután megtettek egy teljes kört a stadion körül, és egészen addig, amíg el nem indulnak.
Ugyanis ez a találkozó, hűen a Sokadalom kezdeti eszméjéhez, egy mozgó rendezvény lesz. A résztvevők kapnak egy kisebb itinert, ami alapján végighaladnak majd bizonyos pontokon. Ezzel nem csak egymásnak. hanem az utca emberének is szeretnék eljuttatni a szervezők a veteránozás ízét.
Így hát várunk benneteket a szervezőkkel és a Totalcarral együtt, nagyon-nagy szeretettel. Legyen Verhovinád, vagy akár E-Typeod, ott a helyed, mert ez a nap mindenkiről szól!

2013. május 23., csütörtök

Szende szépség, vagy gyilkos szörnyeteg?


Nem tartom magam hűtlen embernek. Öt és fél éves, héha kicsit viharos, de többnyire nyugodt és főleg tartós párkapcsolatban élek kis szerelmemmel, a Bogarammal. Tökéletes a harmónia, én megadom neki azt, amire szüksége van, ő pedig ezt meghálálván - apróságoktól eltekintve - teljesíti azt a szolgálatot, amire kérem. Mi más kell a boldogsághoz?

Persze az ember gyarló, önző, és hasonló csupa rossz dolog, ezért hiába jó valami, ki-kikacsint. Lehetne egy kicsit más, belekóstolni valami újba, megtapasztalni valamit, amit eddig nem. Ebben persze az a jó, hogy az ilyen bigámiát nem bünteti senki, és talán a Bogár se vágná hozzám a nagyszülőktől kapott Zsolnai porcelánkészletet, ha esetleg egy másik autó melléparkolna. Majd pedig ezt követően sem durcázna, mint az elsőszülött gyerek, amikor megérkezik a kisöcsi, és a szülők már nem csak az ő kívánságát lesik.

Ugyan minden nap van valami, amire rámondja az ember, hogy "na majd egy ilyen kell", meg persze vannak régebb óta dédelgetett álmok is. Nekem egyik ilyen a hot-rod, ami persze csak a Bogár mellé jöhet szóba, hiszen az sajnos Magyarországon nem tud használati tárgy lenni. Egy hétköznapi, használós autón is agyalok, de igazából nincs rá égető szükségem.


Talán háromszor fordult meg eddig a fejemben, hogy mi lenne, ha hű társamat áruba bocsájtanám, és helyette más foglalná el a helyét a garázsban. Egyszer, amikor a Pepita Skoda fotózásakor Balázs felajánlotta az 1-1 cserét. Rövid ideig foglalkoztatott a dolog, hiszen a Skoda jobb állapotban volt, mint az enyém, ráadásul csak egy mindenki által ismert vasról volt szó. De viszonylag hamar letettem róla, hiszen nem tudtam volna sajátomnak tekinteni, nem én alkottam.

A másik alkalom az volt, amikor a Kereszthidi ikrek ex-Bogarát kínálta eladásra az azt törés után felélesztő tulajdonos, kicsit magasabb áron, mint amennyiért az enyémet vettem. Többnyire gyári fényezésű, oválablakos, faltdach-tetős Bogár volt, rendesen ültetve, sok-sok extrával. Akkoriban az enyém még teljesen gyári állapotban volt, éppen az elektromos rendszerrel szoptam, és szerettem volna leültetni. Mindez akkor távolinak tűnt, ezért is gondolkodtam el egy pillanatra a cserén. De nem több, mint egy napig agyaltam rajta, aztán dobtam az ötletet.


A harmadik eset pedig a Junkyard Zombies udvarán álló T1 esete volt, amire kb. olyan árat mondott Márk, mint annak a fele, amit a Bogárért kapnék. Kék, kopott, dobozos T1, olyan, amilyenre mindig is vágytam, és még maradt volna pénzem, hogy a külső állagát meghagyva útra tegyem. Csak akkor meg éppen a szezon kezdetén álltunk, autózni akartam, nem a rozsda ellen harcolni. A T1 még mindig ott van, de legutóbbi látogatásunkkor nem volt már eladó.

Viszont. Az embernek vannak álomautói, amelyekre gyerekkora óta vágyik, amelyekért testrészeket áldozna be. Nekem a Lancia Stratos ez az autó, ám abból egy eredeti Ferrari F40 árban mozog, de a replikákért is öt millát kérnek. Szóval ez egyelőre kilőve.


Fél lábbal az álomautó-dobogó második fokán ott áll a sokkal kevésbé ritka, ám lényegesen nagyobb sikereket elérő Delta Integrale. Ez az autó az egy egyszerű családi ferdehátú, ami még nem is szép, mindenki összetéveszti a kettes Golffal, de mégis. Ránézel és üvölt róla, hogy ez elevenen megzabál még Martini csíkok nélkül is, a térded elgyengül, összeesel, és csak annyit tudsz mondani, hogy akarooooom! Bármit megtennél érte, de tényleg bármit.

Egészen tegnapig úgy gondoltam, hogy a Stratos replikához hasonlóan az egyelőre elérhetetlen kategóriát képviselik, ám - én idióta kretén - felnéztem a mobile.de-re. És hát az az egyszerre szomorú és örömteli látvány fogadott, hogy a Bogár árából nem is szar - sőt kifejezetten jónak, szinte hibátlannak kinéző - Deltát lehet kapni. Na ekkor kezdtem el verni a fejemet az asztalba, hiszen amíg az ember csak álmodozik, addig nincs súlya a dolognak, de amikor reálisan elérhető közelségbe kerül, akkor hirtelen leesik a földre, és elkezd agyalni, hogy miként is kellene.


Persze azt hozzá kell tenni, hogy szigorúan úgy működik a dolog, ha a Bogarat is a német piacon tudnám eladni, méghozzá olyan áron, amely nem épp az év vétele, de az ottani piacon teljesen reális. Pláne úgy, hogy ITT VAN EZ EZ AZ AUTÓ, amely igaz, hogy öregebb 5 évvel az enyémnél, de az állapota (habár imádom a hasonló, patinás vasakat) nincs olyan. Mégis 7200€. De ITT EZ A MÁSIK, ami azonos évjáratú, és szerintem nagyjából hasonló állapotú is lehet. Tehát a nem agyonrestaurált, nem a frissen elkészült, hanem a néhány éve felújított, és viszonylag sűrűbben használt darab. És ez is 8500€. Ráadásul ez "csak egy sima", 1300-as, amiből volt rengeteg, az enyém pedig Standard mivolta és ritkasága miatt akár még többet is érhet. Ez már csak marketing kérdése. Ne szaladjunk nagyon el, legyen 9000€, az eredeti és a BRM felnikkel, ültetett és gyári futóművel. Még kimondani is szörnyű, hiszen persze rohadtul nem került nekem ennyibe, kb a felében áll most. Durva, hogy felverték az árakat...

Ezzel szemben értelmesnek tűnő Lancia már 7700€-ért is kapható, ami még csak 8v (nem mintha nem szarnám le teljesen). De kicsit drágábban már van 16v is, ráadásul pirosban, ami nekem jobban is tetszik (nem, nem vagyok nő, tudom bizonyítani). Szóljon, aki lát bármi olyat, ami visszatántorítaná az épeszű Deltára vágyót ettől a két példánytól, én semmi kivetnivalót nem találtam. Ráadásul szerintem ezek is most vannak abban az időszakban, amikor már ugyan elkezdett felfele kúszni az áruk, de még az elérhető magasságban vannak. Aaaaaah.


Mivel nem veteránok még, így mindenképp számolni kell a regisztrációs adóval, illetve a hazahozatallal is. Előbbi kb. 200-220.000 forintra rúg, a szállítás is hasonló, ha trélerrel megy érte az ember. Idegen, ismeretlen Deltával pedig ilyen hosszú utat nem biztos, hogy okos dolog lábon megtenni. Az ördög nem alszik. De egy jó bolt esetén simán belefér a magyarosítás is a Bogár árába. 

Na és itt jön a nagy-nagy dilemma. Mit csináljon az ember? Mondjon le élete - ráadásul első nagy - szerelméről azért, hogy az egyik álmát meg tudja valósítani? Üljek fel a sokkal nagyobb szopórollerre, vagy örüljek, hogy csak évente egyszer kell foglalkozni az autóval? Tény, hogy a Delta kétszer annyit fogyaszt, mint a Bogár, és azt is csak akkor, ha nem rúgja neki az ember. Na meg az alkatrész ár sem azonos, még akkor sem, ha a régi VW-hez mocsokdrágán mérik a cuccot. Pláne akkor van nagy gebasz, ha valami nem klappol már a vásárláskor, hiszen ezeket rendbeszedni nem két forint, és nem is sikerül elsőre. Számtalan indokot fel lehetne sorolni, hogy miért nem szabad Lanciát venni, de mégis kell!

Ugyanakkor ez a böngészés arra is rávilágított, hogy mennyire brutálisan felmentek a Bogarak árai az elmúlt öt évben. Lassan több, mint duplájába kerülnek, mint amikor én vettem, sőt! Ma a hazai piacon fél millió forint alatt nem lehet használható (nem szép, nem öreg, nem jó, nem ritka, csak használható) Bogarat találni, 5 éve pedig 450-ért vettünk olyat az akkori barátnőmnek, ami két héttel később csont nélkül átment a Muzeális Minősítésen. 1967 előtt gyártott Bogár pedig millió alatt nincs is, még szar sem. Németországban pedig ezeket az árakra még jön egy másfélszeres szorzó. Ilyenkor kicsit elgondolkodik az ember, hogy ha ez így megy felfele, akkor hol a határ? Érdemes-e most kiszállni belőle, vagy esetleg várni még 5 évet, ami alatt ismét brutálisan sokat emelkedhet? Mit tegyen az ember? Maradjon a tartós kapcsolat egy olyannal, amit ismer, mint a tenyerét, vagy dobja az újért, a tüzesért, az izgalmasért?

2013. május 14., kedd

Traktormajális - avagy 45 kilométer másfél óra alatt

Most, hogy vége az első érettségiknek, nem igazán bírtam a fenekemen maradni, így kihasználva a másfél hét nyugalmat keletre vettem az irányt Danihoz. Vagyis inkább vettük, mert (mivel 100%-ig egy úriember) eljött értem. Rétságra érve (továbbiakban Mordor) azon tűnődtünk, mit is fogunk csinálni az elkövetkezendő napokban, felmerült az ötlet, hogy nem olyan messze, egy Bokor nevű kis faluban rendezik meg szombaton a kilencedik Traktormajálist. Szerencsére nem sok noszogatás kell nekünk, ha utazásról van szó, állandó hobbink lett körbeautózgatni az országot.


A Corolla persze most is hű társunk volt, bár szegény igencsak megszenvedte az odautat. A Rétság-Bokor távolság kb 45 km, ezt pusztán 1,5 óra alatt sikerült megtennünk, köszönhető ez persze a híresen jó magyar utaknak, és a hatalmas (talán ez a legjobb szó...) kátyúknak, amik egyáltalán nem szerették volna, hogy viszonylag időben odaérjünk. A táj egyébként meseszép volt, és legalább volt időm bőőőőven körbenézni. Nem gyakran - vagyis eddig még soha sem - jártam Nógrád megye sötét bugyraiban, így még jobban örültem a lehetőségnek.


Szóval, végre megérkeztünk. Az első dolog, ami kiszúrta a szemem az egy hullámvasútnak csúfolt tákolmány volt, ami körbe-körbe vitte a merészebbeket, akik fel mertek rá ülni. Hatalmas sikolyukat hallgatva arra gondoltam, hogy egész hasonló az élmény egy ültetett autóban való utazás is. Amikor beljebb jutottunk mindjárt láttuk, hogy többről van itt szó, mint egy kisebb berendezett vidámparkról: nem csak traktorok, hanem oldtimer autók és motorok egyaránt ámulatba ejtették a látogatókat. Régi ismerős a veteránok között: egy, már az IMM 2012-ről jól ismert Mini Morris... Kígyózó sorok a lángosonál, gyrososnál, kürtöskalácsosnál. És ami már megszokott az ehhez hasonló rendezvényeken: egy saját, erre az eseményre létrehozott rádióállomás, a Traktor FM próbálta még érdekesebbé és felejthetetlenebbé tenni az ott töltött időt.


Őszintén bevallom, nem sok időt töltöttünk ott, talán kicsivel több, mint egy órát.  Egyrészt fáradtság miatt, másrészt, ha egyszer mindent körbejárt az ember, nem sok lehetőség maradt, persze azon felül, hogy lefekszik a domboldalban és élvezi az időt. Ennek ellenére mi inkább útnak indultunk, vissza Rétságra, de okulva az odavezető út nyújtotta élvezetekből, jobb választásnak bizonyult felmenni Balassagyarmatra, és onnan le Daniékhoz. Egyébként tényleg egy nagyon kellemes élmény volt. A hangulat mindenképpen 10/10.


Na és persze a traktorok. Őszintén szólva, sajnos-nem sajnos, de nem igazán tudok róluk csöpögni, hogy így akármi-úgy akármi. Egyszerűen azért, mert egyáltalán nem értek hozzájuk, még csak érdeklődés szintjén sem. Persze elnézegetem őket, és elismerem az idősebb, különlegesebb darabokat, de nagyjából itt ki is merül a tudásom. Mondjuk egy ültetett traktor mindig is foglalkoztatott... Itt persze volt majdnem minden. Öreg, új, kicsi, közepes, nagy, a világ mind a négy sarkából. Tehát a kínálatra sem panaszkodhatunk. Néhányon a ''Ne mássz fel!'' tábla próbálta betölteni az őrző-védő szerepet, kisebb-nagyobb sikerrel, ugyanis a gyerekek előszeretettel hódították meg őket. Kifejezetten aranyos látványt nyújtott egy alig pár éves kislány, amint épp megpróbálja ''elvezetni'' ezt, a számára kifejezetten érdekes masinát, ami nem hasonlít apu vagy anyu kocsijához, viszont annál érdekesebb.


Hazaérve a 6 nap alatt összesen megtett km-ek száma: kb 700 km! Lóg a nyár lába... Végre.
Ja és persze éljenek a magyar utak!

2013. május 12., vasárnap

Éljen május 1!


Április 30-án hívott fel Molnár Peti, hogy guruljunk egyet a városban, majd igyunk meg egy bambit valahol, csak úgy. Mivel azon ritka alkalmak egyike volt, hogy semmi teendőm nem akadt, így bepattantam a Bogárba egy kis esti krúzra. Ahogy összegyűlt a kis csapat, eldöntöttük, hogy másnap a balmazújvárosi VW találkozóra is kinézünk.



Mivel közel van a helyszín, úgy döntöttünk, hogy mindenki a saját autójával érkezik majd, na meg csatlakozott Peti az ő Skodájával, Robi a sárgával, valamint Jani az e34 Touringgal. Persze azt már az elején buktuk, hogy majd egymás mellett állnak az autóink, hiszen a különben roppant hangulatos, fákkal árnyékolt sétány tömve volt autókkal, és csak a rendezvény hivatalos keretein kívül tudtunk leparkolni.  



Ennek persze a szervezők bizonyára örültek, hiszen ez azt jelentette, hogy a rendezvényüket annyian látogatták meg, hogy megteljen a parkoló. Gyorsan körbeszaladtunk, végigpásztázva a felhozatalt, amely persze többnyire Golfokból állt, s persze tulajdonosaikból, akiknek a tekinteteik messziről sugározták a "Golfkettőazisten" és a "fuckvti" rigmusokat, felváltva. Ennek ellenére a japán vasak is szép számmal megjelentek a rendezvényen, hiszen a rendezvény címe tartalmazta az "és hobbijármű" szavakat. De ez nem is baj, így kerek a világ. Az imént említett márkanácik pedig maradjanak meg abban a tudatban, hogy a Golfot maga Isten hozta létre, és mondjuk egy BMW e30 M3, vagy egy Nissan Skyline az mind kotu fos, és az ördög műve.



Mivel nem akartuk ráfekvéssel, teljesen feleslegesen behorpasztani autóink karosszériaelemeit, így buktuk a limbót, és egyikünk vasában sincs levegős futómű, így az airride párbajban sem tudtunk szerepelni, így inkább egy gyros után elindultunk a két BMW-vel Tiszacsegére... majd az árvíz által hagyott iszap miatt tovább Tiszafüredre. Béreltünk két csónakot, és többnyire tudatos útkereséssel jártuk be a Tisza-tó kisebb-nagyobb zugait. 


Mire visszaértünk, a találkozó a vége fele közelített, ám ekkorra már a résztvevők fele elindult haza. Mivel se reggel, se akkor nem láttam az enyémnél idősebb autót, így rábírtam a többieket, hogy várjuk ki azt a fél órát az eredményhirdetésig, hátha valóban így volt. S láss csodát: a korábbi évekhez hasonlóan ismét az én autóm lett a legöregebb a találkozón. Köszönöm szépen! A végén még mosolyogtunk azon egyet, hogy a legalacsonyabb NYUGATI autó egy Honda lett, a KELETI pedig egy Trabant. Értem én, de azért a földrajz az földrajz.