2012. szeptember 18., kedd

Szántsuk fel Budapest útjait



Még a múltkori EK Auto garázsbuli alkalmával mondták a srácok, hogy a kompresszoros Firebird hamarosan visszatér az őshazába, októberben teszik hajóra. Kérdezték, hogy szeretnénk-e bármilyen formában megjeleníteni az autót előtte, és persze nem gondolkodtunk sokat a válaszon, megbeszéltük a Velodrom előtti napra a forgatást.


Két hetünk volt kitalálni a dolgokat, felkészülni a filmre, minimálisnál kicsit bővebb budapesti helyismerettel. Jöttek sorra az ötletek, kezdett végre először, még a forgatás megkezdése előtt formát önteni a történet. Ám sajnos Időközben kiderült: az egész filmet nekem kell majd egyedül felvennem, és bár sok ötletem volt, minimális tapasztalattal rendelkeztem. szerencsére Roli ismét kölcsönadta nekem a kameráját, így volt mivel dolgoznom, majd végül kiderült, hogy Dani is rész tud venni a forgatáson, így két kamerával rögzíthettük azt.
Az autó brutális volt, rajtunk kívül mindenki videóra vette, ahogy Gyuriék végiggurultak az Andrássyn. Sanszos, hogy maga Bruce Willis se okozott volna akkora tumultust Budapest útjain, mint amilyen a kerületeket bezengő V8-asnak köszönhetően kialakult.


Kaptunk vacsorameghívást, és úsztunk meg parkolási büntetést az autónak köszönhetően, nem is beszélve a lányok tömegeinek sikongatásáról. De legyen elég ennyi, a többi majd a RozsdaTv következő adásában érkezik. érdemes lesz megnézni...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése