Nem szeretjük Amerikát, mert teletömik a fejünket a hülyeségeikkel, a multinacionális vállalataik mindenféle tekintet nélkül igázzák le a világot. Nem szeretjük Amerikát, mert síkhülye és dagadt emberek lakják, akiknek félórás reklámblokkok sugallják, hogy "egyél hipergigamega size atomburgert". Nem szeretjük Amerikát a mézes-mázos álomgyár miatt, ahol elhitetik velünk, hogy az ígéret földjére csöppentünk, ahol mindenki a Baywatchból vagy a Calvin Klein plakátról ugrott elő. Nem szeretjük Amerikát, hiszen párszáz éves történelmükre úgy tekintenek vissza, mintha Lincoln bácsi kullantotta volna a világegyetemet.
De persze az ország több, mint 200 éve alatt, pláne az utolsó száz évben olyat alkottak, amiért a hozzánk hasonló autóbuzi a két kezét összeteszi. Nem csak a tömeges autózást tették lehetővé a Ford T futószalagos gyártásával, nem csak a motorozás kultúráját alakította át a Harley Davidson, és persze nem csak a tizenéves tiniknek készített műsorba gyárt autót a West Coast Customs. Amerika a benzinvérűek mekkája. Legyen szó egy nyolcméteres kabrióban végigautózni a 66-os úton, lowriderrel végigpattogni California útjain, körpályán ezerrel döngetni Daytona beach-en, vagy cseppalakú motorral sebességi rekordot dönteni Boneville-ben.
Elég csak megnézni a Leggyorsabb Indiánt vagy a Száguldás a semmibe-t, hogy azok is megértség az imént elhangzottakat, akik a buta futóművek és az elsőre gyengének ható köbcenti/lóerő arányt látják csak az amerikai vasakban. Ugyan tudjuk jól, hogy a filmek szeretik némileg jobb színben feltüntetni a valóságot, de ez esetben kétlem, hogy túlságosan el lenne ferdítve...
Gondolom mindezt abból, hogy amikor megérkeztünk az EK Auto és/egyben a Krazy Kutters garázsbulijára, akkor rögtön a Tolvajtempó utolsó jelenetébe csöppenhettünk. Ugyan Peti garázsában jelenleg éppen áll egy "amerikai" autó, a céges tűzpiros Chevy, mégsem azzal mentünk. Talán azért, mert Camaro helyett Spark van a hátuljára írva... Így egy könnyed pesti krúz után érkeztünk meg Silviával és a Bogárral a műhelybe, ahol akkor már nem egy amerikai vas parkolt.
Nem akartuk az összképet rombolni, így kicsit távolabb parkoltunk le, majd pedig elámultunk kissé. Az egykori fotóstudió helyén egy minden igény kielégítő műhelyt alakítottak ki Balázsék, amelyben többségünk talán szívesebben lakna, mint a nyolcadik emeleti panelban. A fekete-pirosban pompázó belső térben ismerős hangokat, Butolay barátunk bölcsességeit hallhattuk, hiszen a kivetítőn éppen az első RozsdaTv adása szólt. A műhely előtt a szerelmem (a rat-rod) mellett egy rozsdás hordóban gyújtott tűzön sült a hot-dogba készülő virsli. Közben sorra érkeztek a különböző vasak, melyeknek tulajdonosai szinte rítusszerűen forgatták meg a telep udvarán vasaikat.
Ennél hangulatosabb estét nehezen tudnék elképzelni. Balázsék idevarázsolták Budapestre Amerikát. De nem azt, amelyet az első, hanem amelyiket a második bekezdésben emlegettem. Köszönjük a meghívást! Ugyan a srácoknak bizonyára csak egy kis kajapia volt a műhelyben a haverokkal, nekünk pedig egy új világ, egy igazi élmény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése