2012. július 30., hétfő

Turbometál!

Most kezdjük az egészet azzal, hogy bemutatjuk, hogy mi az a TURBOMETAL motorblog? Inkább nézzetek utána a weboldalukon, vagy akár a facebookon. Röviden: budapesti srácok, akik olyan autós filmeket csinálnak, hogy beszarsz.

Általában a netre pakolják ki a videóikat, ám mostani filmjük az eddigi legnagyobb és leghosszabb alkotás, amelyet először moziban mutattak be Pesten. Mi sajnos a lapzárta miatti cécó miatt nem tudtunk ott lenni akkor, és azóta is vártuk, hogy felkerüljön a Jútúbra. A helyett azonban úgy döntöttek a srácok, hogy hakniznak egyet a filmmel, ezért augusztus 2-án elhozzák Debrecenbe, a Roncsbárba, hogy mi is láthassuk. Másnap pedig viszik tovább Pécsre.

Mi pedig úgy döntöttünk, hogy ha már a srácok idejönnek hozzánk, fogadjuk őket méltó módon, egy kis délutáni/esti találkozóval és gurulással. Találkozzunk hát a szokott helyen, a Rozsdakupac szerkesztőség előtt délután hatkor, hogy mire két óra alatt megunjuk egymást fejét bámulni, 20:30-kor közösen vonulhassunk át a Rocsba a premierre. Gyertek el minél többen, hiszen ilyen a közeljövőben valószínűleg nem lesz Debrecenben.

Várunk benneteket szeretettel, ahogy teszik ezt Turbometálék is. A mozijegyre hozzatok magatokkal 450 forintot, amivel a következő film elkészítését támogatjátok!

2012. július 25., szerda

Minden BMW-s bunkó?


A júniusi Soltvadkerti BMW találkozó által kiváltott vegyes érzések után kicsit félve indultunk neki egy újabb bajor márka fanatikusait tömörítő hétvégének. Három komoly érvet tudtam felsorolni, egyrészt a szervezők között egy nagyon kedves ismerősünk is megtalálható volt, akinek óriási műgonddal átalakított autóját hamarosan bemutatjuk, illetve Levelek nagyjából 80 km-re található, így ha nagyon rossz, bármikor hazajöhetünk. Valamint végre újra van BMW-m, de erről majd később.


Az első debreceni konvojjal indultunk pénteken 3-kor, hogy remek sátorhelyet foglalhassunk a tóparti kempingben. Egy apró malőr azonban akadt, a fák maximum 1,5 méter magasra nőttek, így a hajnali hűsítő árnyékot buktuk. Cserébe a társaság kárpótolt minket, itt nem azok a figurák vettek részt az eseményen, akiknek köszönhetjük a „bunkó béemvés” kitüntető címet. 


Így a péntek a felhőtlen buliról szólt, míg szombatra kerültek a programok. A szokásos bikinis autómosás nem maradhatott el, de sajnos erre van igény. Volt gumifüstölésre, illetve driftre kijelölt, elzárt placc, kellő mérettel. Ennek az volt a szépsége, hogy a találkozó három napjára kitelepült egy gumis műhely akik ingyen biztosítottak felnit, gumit és szerelést a játékos kedvűeknek. 


Ennek köszönhető, hogy nem részegen a sátrak között próbálgatták vezetői képességeiket a lányok, srácok. Ezen kívül óriási sikere volt a már sok helyen látott BMW limbónak is, amit egy air-ride-dal szerelt e36 nyert a maga 123 centijével. Ez korábbi tapasztalataink alapján meglepően sok, hiszen a debreceni Hondások 106-107 cm magas autókkal kerülgetik a kátyúkat. 


Meglepett, hogy az ország keleti szegletébe szervezett találkozón olyan különlegességek is megjelennek, mint egy AC Schnitzer 3-as kabrió a 91-98 közti szériából, valamint egy 850csi, amiből közel 1500 db készült. Kishazánk legerősebb drag BMW-je szórakoztatta a nagyérdeműt egész hétvégén, amit egy 2,7 literes turbós motor hajtott, csillió lóerővel, valamint Románia legerősebb BMW-je is hagyott egy kis gumicsíkot a kemping aszfaltján. 


Kellő mennyiségű program, érdekes emberek, meglepő minöségű autók, remek buli, így jellemzném röviden a találkozót, s úgy gondolom a 3. Leveleki találkozón ott a helyem.

2012. július 24., kedd

Alfa Romeo Corolla


Lengyelországi túránk alatt Dani végig azzal fárasztott, hogy a Corollába egy AE86 kormányt szerez, hiszen attól majd sokkal jobb lesz. Próbáltam beleverni a fejébe, hogy attól se sportosabb nem lesz a Corolla, se sokkal stílusosabb. Arra a kérdésre, hogy ez esetben én mit tennék bele, csak annyit válaszoltam, hogy nekem a nagy szerelmeim a fa Nardi kormányok. A maguk egyszerűségében a legszebbek, amelyeket valaha gyártottak. Ha az eredeti háromágú kormány nem lenne akkora kuriózum a Bogárban, akkor már réges-régen egy ilyet markolásznék.

Arra nem gondoltam, hogy ez a gondolat szöget üt Dani fejében, és néhány héttel később már küldi is az eBay linket, ahol egy eredetileg MX5-be készült Nardi szerepelt viszonylag kedvező áron. Ugyan végül a licitet bukta az utolsó pillanatban, ráleltünk egy másik használt darabra, Bangkokban. Miután meggyőződtünk, hogy nem valami fos utánzat, Dani leütötte a fixáras terméket, ami ma meg is érkezett hozzá, így a felnik után megvan a második olasz alkatrész a Toyotába. Ezután már csak egy jó kis Alfetta V6-os kellene, és kész is a csíkszemű dolce vita... A beszerelés persze még várat magára, pláne, hogy az autó még itt van Debrecenben.


Hiszen Danink utolsó pillanatban mégis úgy döntött: inkább állítható futóművet szeretne a Corolla alá, aminek elkészítése újabb hetekkel megnyújtotta az autó elkészülését. Persze így sokkal egyszerűbb lesz belőni az ideális hasmagasságot az új felnikhez.

Apropó felnik: a takarításkor vettük észre, hogy a négyből két középen a küllők hajszálvékonyan bár, de el vannak repedve.Némi fejtörést okozott, hiszen a Fondmetal felniközép nem egy minden sarkon kapható valami. Maradt a hegesztés, amivel múlt héten készültek el. Most egy esztergályos műhelyben éppen a felesleget szedik le róla, hogy azután folytatódhasson a csiszolás, festés, összeszerelés, majd végre a gumizás.

Ezzel minden bizonnyal a héten elkészülünk, hogy amikor jövő héten a gátlók is megérkeznek, már csak az összeszerelés maradjon hátra. Végül pedig a debütálás. Mondjuk a JapCarFEST-en....


2012. július 23., hétfő

Itt senki se szereti az alkoholt!


Ezzel a mondattal fogadtak minket péntek kora délután az agárdi Park kemping bejáratánál felállított regisztrációs pultnál. Nem lettünk szomorúak, mert bizony mi ide dolgozni jöttünk. És ugye te ezt el is hiszed?
Ritka, de semmi olyan nem történt, ami elronthatta volna a hangulatot, hiszen habár nagyon korán reggel indultunk, problémamentesen teljesítettük az utat. Először a budakeszi repülőtérig, ahol rendkívüli körülmények között fotóztunk le egy nem mindennapi autót, majd onnan a Velencei tóig is minden hiba nélkül gurultunk le. 


A kempingben ekkor már sokadikok voltunk, rengeteg Polskit láthattunk elszórva mindenfele. Nem csak magyarok, de csehek és lengyelek is szép számban tiszteletüket tették, ám ez itt megszokott dolog, csak minket lepett meg. Azaz minket se, mert tudtuk, hogy sokan jönnek külföldről.


Habár a srácok mondták, hogy parkoljunk ahova szeretnénk, mégis úgy gondoltuk, hogy a Bogárral nem rontjuk a szögletes kisautók alkotta összképet, és inkább a kemping egyik szegletében, a part mellé álltunk le. Ezt követően pedig összefutottunk az éppen önindítót szerelő KG barátunkkal, aki a "szevasztok" utáni "mit iszunk?" kérdéssel már meg is cáfolta a címben található állítást. És aztán még sokan és sokszor.


Éppen ezért a pénteki alkatrészbörzét igazán kőkemény buli munka követte, aminek köszönhetően másnap  - hogy hogy nem - akadt néhány igen dehidratált emberke. Pedig volt, aki csak meggyet evett. Bár azt meg nem vízzel mosták meg... Mindegy, talán ez nem is annyira publikus.


Szombat délelőtt jöttek az ügyességi versenyek, délután a légi felvétel, majd a felvonulás, este pedig össznépi eső elől rohanás majd pedig ismét egy fergeteges buli. Érdekes, mert valahogyan mindeddig külső szemlélőként is az volt a benyomásom a kispolskis csapatról, hogy egy nagyon összetartó, elvetemült, de rendkívül barátságos banda. Ez pedig a találkozón való részvétel után abszolút beigazolódni látszott. Olyannyira, hogy talán végre Gergőben is megérett az elhatározás: ideje valami autót vennie. Kispolskit, hogy ebbe a csapatba tartozhasson. Holott nem is feltétlenül kell hozzá autó, elég csak elmenni, és egyből a család tagja leszel... Köszönjük Club126!


Hazafele még beugrottunk egy kedves ismerőshöz, hogy a járműveiről készítsünk néhány régóta tervezett fotót, így a Rozsdakupac következő számában már a kétkerekűek is kapnak némi szerepet. Innen hazáig ismételten gondtalanul telt az út, ám a legnagyobb meglepetés csak ezt követően jött: (most a bal kezemet a magasba emelem, a jobbat pedig a szívemre helyezem, és úgy gépelek tovább) összesen 45,6 liter benzint tankoltunk a Bogárba, amiből 39 fogyott el a 689 kilométeres túra alatt. Ez 5,7 liter/100km. Eskü.


2012. július 17., kedd

Tarts velünk!


Pici ültetés és egy szép kerék. Több nem is kell, tartsd tiszteletben a korabeli értékeket, és szeresd az autód. Peace&Love!

Használj óvszert!


Képzeld el, hogy valahol Dél-Afrikában vagy egy elegáns házban, egy befolyásos és gazdag üzletember látott vendégül. 1947-es Cheval Blanc bort isztok, kaviárt esztek, a háttérben Vivaldi Négy évszaka szól, és a kellemes beszélgetés után a házigazda megengedi, hogy éjszakai partnernek válassz magadnak a hatalmas villa medencéjében fürdőző szebbnél-szebb hölgyekből, akik között ott van az idei Miss World South Africa is. Igen ám, de nincs nálad óvszer, Dél-Afrikávan pedig a felnőttek 20%-a HIV fertőzött.... Te bevállalnád?

Hasonló volt Jacsó Peti helyzete is a Skyline-nal. Zseniális autó, megy mint a barom, az ember álmodni se merne jobbról. Pláne nem annyiért. Viszont az angol papírok zűrje miatt az autó honosítását megtagadták, a hatóságok pedig rászálltak a külföldi rendszámos autókra. Így Peti néha tudta használni, amikor sikerült P-rendszámot szerezni hozzá.


Hetekkel korábban új ötlettel állt elém Peti: eladja a Civicjét, a Skyline kapja a csövet, megy versenypályára, utcára pedig megszerzi nagy álmát, egy Nissan Silviát. Ám a szokásos dolog történt, ugyanis jól tudjuk: egyedi autón nehéz továbbadni. Hiszen ha az ember a saját ízlése szerint épít egy autót, rákölt rengeteg pénzt (és persze energiát), azt nagyon ritkán fogják neki megfizetni. Ugyanis, ha valaki megteheti, hogy annyi pénzt költsön egy egyedi autóra, akkor inkább a sajátját formálja teljesen a saját ízlésének megfelelőre. Így hiába jó és megbízható a Civic (a módosításokon túl, összesen 3000 forintot kellett rákölteni meghibásodás miatt - 9 év alatt), nem talált vevőre.

Ám egy nap érdekes gondolattal állt elém Peti. A kiszemelt Silvia gazdája beszámítaná a Sky-t. Én mit tennék a helyében? Mondtam neki, hogy a két autót összehasonlítva eszembe nem jutna a csere, de mivel a Silvia magyar papírokkal rendelkezik, így meggondolandó. Három nap hajtépés, megtekintés, agyalás után megszületett a döntés: a Silviához hozzácsaptak egy garnitúra bronz Advan Racing GRII felnigarnitúrát,  így mehet a csere. 


Peti tegnap délután hívott fel, hogy volna-e kedvem vele tartani, este 9 után indulnánk Gyálra. Tudtam, hogy reggel lesz, mire hazaérünk, de kit érdekel, mentünk. Jól ment a Sky, zabálta a benzint, visszafele pedig jól jött a Silvia is, alig negyed tankból. Nyilván a 170 lóerős motorral nem lép akkorát, mint a másik a 270-essel, de ez hamarosan orvosolva lesz. Az új autó kisebb, mint elődje, így az én 196 centimnek nem éppen ideális, de nem is az enyém lesz. Tetszetős kis darab, bár a lapos karosszéria azért kívánja a későbbi sportfutómű által elérhető nyolc centivel alacsonyabb hasmagasságot, a kicsit zöldes arany fényezéshez pedig egy kicsivel peresebb gumival tökéletesen mutatnak majd a sárgás felnik... De ezt majd később, na meg a részleteket is majd feltehetőleg a Magazinban olvashatjátok, amikor hónapok múlva eléri a Peti által óhajtott formáját az autó.

Ugyan Miss World South Africát bukta Hősünk, de sikerült gumit szereznie, így nem kell hipochonderként keresgélnie magán az apró, korábban nem tapasztalt pörsenéseket, nem kell félni, hogy a második udvarhölgytől elkapja-e az AIDS-et. Széles utat, ócsó benzint az új szutyokhoz!

2012. július 12., csütörtök

De végül minden megoldódik... avagy Garbojama 2012



Röpke két óra alvás után még hiába néztünk szét a parkolóban, hiszen rajtunk kívül csak tíz Bogár, a fák alatt, a sátrak között pedig ugyanennyi Busz állt. Tudtuk ezt, hiszen a csütörtök a találkozó első, gyülekező napja.

Éppen ezért úgy döntöttünk, bemegyünk Krakkóba, szétnézünk a belvárosban, hiszen bár én már láttam, Daninak még új volt. Ahogy leparkoltuk a vasat, megjelent egy srác mögöttünk és érdeklődött az autó iránt. Később kiderült, hogy neki is van Bogara és ő is ott lesz a találkozón. Megnyugtatott, hogy ha arról van szó, akkor biztosan fog tudni olyan embert keresni, aki ismét meghegeszti a futóművem. Ez kissé megnyugtatott, hiszen a lengyelek többsége nem nagyon - vagy egyáltalán nem - beszél idegen nyelvet, elmutogatni nehéz lett volna.


Csaptunk egy gyors kört a városban, a Katedrális és a Posztócsarnok körül, a Wawelbe pedig nem mentünk el, hiszen tudtuk, hogy a szombati kiállítás úgyis ott lesz a tövében. Krakkó lenyűgöző, a városközpont szép, tele van emberrel, rengeteg a külföldi, és nagy a meleg. Éppen ez utóbbi miatt gondoltuk úgy, hogy egy gyors mártózás a tóban nagyon kellemes lehetne.


Péntek reggel már lényegesen több autó fogadott minket, amikor kidörzsöltük a csipát a szemeinkből. Délelőtt két túrára lehetett jelentkezni, az egyik a wielickai sóbányába, a másik pedig a belvárosba vitte a szétnézni vágyókat... ezért mi elmentünk Auschwitzba. Bogárral. Nem, ne gondoljunk a történelmi háttér és az ideológia mögé. A hely napsütésben talán kevésbé megrázó, de a kiállítások szervezői gondoskodtak arról, hogy minden látogató átérezze azt, ami ott zajlott hetven évvel ez előtt.

Induláskor volt egy apró gyújtásproblémám, a már sokszor előfordult "beköpött gyertya" esete, de mikor kiszálltam megnézni, hogy melyik henger nem jár, akkor egy könnyed, nőies mozdulattal lerántottam az elosztófedelet. Ezt visszahelyezve, és a motort beindítva a probléma megoldódott, szépen járt és szépen húzott a motor. Egy kib*szott zseni vagyok, ennyi.


Még messze jártunk a naplementétől, de visszaérkezéskor már csak a sor végén, egy közlekedőt elzárva jutott számunkra hely a Kryspinów tó partján, annyira megtelt a hely autókkal. A két évvel korábbi tapasztalataim alapján nem vártam nagy csodát a lengyelektől, hiszen ott még többnyire a színek különböző kevergetéseiben ki is merül a Bogarak egyediesítése. Ennek ellenére idén már lehetett találni néhány meglepően szép darabot. Volt itt Cal-look 66-os nagymotorral, (nem értem miért) négycsavaros BRM-mel, akadt airride-os fémtisztára csiszolt vas, szörfös 61-es, 56-os kabrió. És persze örök kedvencem, a főszervező Artek világot megkerülő autója, ami a maga kopottságában, matricáival, festéseivel az egyik legszebb Bogár, amit valaha láttam.


Később begurult valami, ami nagyon lapos. A lengyel alkatrész kereskedő egy Porsche 356 felnikkel szerelt, ültetett-keskenyített Karmann Ghia kabrió, majd őt követően jött egy korai finn T1, szintén alacsonyan, 5 Spoke felniken. Ugyan ettől még nem érezhettük magunkat a BugIn-en, de a felhozatal lényegesen erősebb volt, mint ahogy arra a korábbi tapasztalataim alapján számítottam.

Viszont ekkor már senkit nem érdekeltek az autók. Néhányan ugyan megkérdezték, hogy lufis-e a futóművem, de többnyire a híres lengyel sör kellemes hatásait igyekeztek testközelből megtapasztalni. A buli már a tetőfokára hágott, és bár a helyi pop-rock kultúrában kevésbé vagyunk járatosak, inkább mi is a krakkói bandák koncertjét hallgattuk, mintsem a sátrunk szomszédságában tanyázó csapatot, akik negyvenedjére is bejátszották a fantasztikus Suck my dick című slágert.


Szombat reggel korán kellett kelnünk, ugyanis tízkor indult a felvonulás a belvárosba. Ugyan rendőri felvezetés nem volt, a jól kitalált útvonalnak köszönhetően némi dugót okozva, de sikerült együtt végiggurulni a Wawel tövéig. Itt a hely kissé szűkösnek bizonyult, ezért, amikor a végén mi megérkeztünk, már nem jutott hely. A szervezők utasítására csak leállítottam az autót a placc közepén.

A turisták hamar ellepték az autók közeit és persze ismét elhangzott a "van-e benne airride?" kérdés különböző nyelveken, és azok különös keverékein. Visszafele már egyedül mentünk, hiszen az utolsók között hagytuk el a terepet.

A táborban még megpróbáltunk benyomni egy 60 centis pizzát, majd pedig néminemű nemi vágyat éreztünk az éppen akkor betolt drag Bogár láttán. De ez nem az a fajta volt, ami felénk is jellemző a driftautókra és egyéb versenyautókra, azaz, hogy fogunk egy kiszuperált, lepukkant bódét és megtömjük zseniális műszaki tartalommal... Itt a 400 lóerős, turbós Typ4-es motoron kívül az autó minden pontja olyan már-már túlzó részletességgel volt kivitelezve, hogy abszolút nem bántam, amikor a szervezők közölték, hogy nem én, hanem ő nyeri a szépségverseny tuning kategóriáját - bár nem tudom, hogy az enyém mitől tuning.


A szombati buli talán az előzőnél is durvábbra sikerült. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az esti koncert után (amit valami nagyobb banda adhatott, hiszen mindenki ott volt, és mindenki tudta a szövegeket) a szervezők egy felfújható medencét helyeztek el a színpadon, és abban fürödtek több-kevesebb ruhában. Reggel persze nem bírtak felkelni, de ezen annyira nem lepődtünk meg. 

Mi pedig annál inkább, hiszen egy igen hosszú út állt még előttünk hazáig. Igen sokat, közel 200 kilométert mászkáltunk kint az autóval, hogy lássuk, történik-e valami változás a futóművel. Mivel az észleléstől kezdve semmi sem történt, a hajszálrepedés ugyanakkora volt, hegesztés nélkül indultunk el.


Nem volt semmi probléma, a lengyel utak a megszokott minőségűek voltak, valamivel Zakopane előtt találtunk egy igen rossz szakaszt, majd hamarosan emelkedni kezdett az út. Nagyon. Aztán meg esni. Nagyon. Özönvízszerűen. Annyira, hogy a Bogár hátsó kerekei nem tudtak rendesen tapadni, így a - tábla szerint - 15%-os emelkedőn kipörögtek a kerekek és nem haladtunk. Tíz perc várakozás után csendesedett kicsit és tudtuk folytatni az utat. Innen igen komoly viharban jutottunk el Zakopanéig, ahol a hegyi szerpentinen már igazán szép idő fogadott.


Azért mentünk át Szlovákia kis útjain, mert úgy láthatunk olyan helyeket, amelyeket a nagyobb utakon esetleg nem, valamint a kis hegyi utakon igazán élvezetes tekergetni a kormányt. Na de ami itt Zakopane után jött, az maga az autós mennyország. Emelkedők-lejtők-kanyarok orrvérzésig, mindemellett pedig a Tátra csúcsainak látványa... Felesleges áradozni, oda el kell menni, végig kell ott gurulni. Pont.

Szlovákiában, Popradon túl sikerült olyan utat találnunk, ami bár igen hosszan visz át az igen magas hegyeken, aszfaltozása új, és a táj is a Tátráéhoz hasonlított. A Bogár szerette a hegyi utakat, kényelmesen mászott fel, majd néha-néha halk durranással égette ki a szennyet a lejtőkön, motorféknél. Rozsnyótól az út egyenes volt, egy magyar motoros csapathoz csatlakoztunk, és kicsit nehezen, de tartottuk a lépést velük, majdnem egészen a határig.

Onnan pedig már csak az Alföldön kellett végiggurulni, amit egy gyors bevásárlást követően megállás nélkül teljesítettünk. A vas a futómű problémájától - ami többnyire tervezési vagy kivitelezési hiba lehetett - gond nélkül teljesítette az utat. A hídtest repedése egészen hazáig változatlan maradt, nem lett nagyobb, ennek ellenére - bár lehet az idei szezont még egy gyors javítással megpróbálom kihúzni - ezt a hidat elhajítom a búsba... 


2012. július 11., szerda

RozsdaTV - Coming soon


Minden nyersanyag elkészült a RozsdaTV-hez, már csak az intro utómunkázása van hátra, aztán nézhetitek. Hónap végén jövünk!!

2012. július 9., hétfő

Mert egy út se lehet sima

A szlovákok útjaitól ments meg Uram minket - kezdhetnénk frappánsan a történetet, ám sajnos a probléma sokkal korábban, a határ átlépése előtt történt. De ne siessünk előre.

Ismeretes a tény, hogy a 2009-ben megrendezett debreceni Volkswagen Festivál szervezésében - mondhatni - tevékenyen részt vettünk. Történt ekkor, hogy a saját találkozónk első napjának kezdetekor éppen Nyíregyházára tartottunk hangfalakért, hogy másnapra a hangosítás megoldott legyen, mikor is szembejött velünk egy addig ismeretlen T2-es kisbusz. Közelebb érvén derült ki, hogy Lengyelországból kelt útra a két srác. Miután összeismerkedtünk velük, meghívtak minket egy évvel későbbi találkozójukra.

Három autóval mentünk, élveztük az oda-visszautat, különösen pedig az ott tartózkodást. Zseniális hangulatú rendezvény, nyugati mércével mérve kevésbé szép autókkal, de rendkívül barátságos emberekkel. Abban az évben ismét eljöttek hozzánk, így 2011-ben mi jöttünk volna. De se a csapat, se az autó nem állt úgy össze, hogy el tudtunk volna indulni.


Most viszont úgy gondoltam, mindenféle politikától és illemtől mentesen ismét megjelenünk Krakkó mellett, Kryspinów tavának partján. Az autó rendben volt, bár a csapat most se tudott összegyűlni, így végül Danival ketten vágtunk neki.

Szerdán hajnali 9 környékén hagytam el Debrecent, azzal a céllal, hogy majd valahol Rétság közelében, Daniék előtt fékezek legközelebb. Ezt már Füzesabony környékén buktam, hiszen egy már korábban is tapasztalt hangot hallottam, és tudtam szerelhetem ki a gátlót a kettétört teleszkóptartó állvánnyal együtt. Nem baj, láttunk már ilyet, nem egy Bogár kölekedik így. Ráadásal két éve is kiszakadt Szlovákia közepén a gátló a gyári hídból. Dezsavú, vagy hogyissíjják...

Aszódnál lefordultam a hármasról, és kicsivel a várost elhagyván fémes hangra lettem figyelmes. A túloldali teleszkópra gyanakodtam, de nem tudtam megállni a szűk, kacskaringós utakon, hogy megnézzem mi a probléma. Majd 30 kilométert autóztam, egészen Romhányig, ott tudtam csak bekacsintani az autó alá, és hát... asszem anyáztam, pedig nem szoktam. A felfogatási pont mellett a hídtest mindkét csöve el volt repedve. Körben. Nem értettem, hiszen induláskor még rendben volt (tudom, mert előző nap néztem be alá), és nem ütöttem oda sehol az út folyamán. Viszont ezzel a nem kis gubanccal kérdésessé vált az út, ahogy az is, hogy miként és mivel jutok haza. 330 kilométer Krakkóig, vagy 250 haza...


Szóltam Daninak, hogy mi a helyzet, és, hogy tud-e keríteni valakit, aki meghegesztené a hidat. Mivel tudott, így fél órával később már szereltem is ki a komplett futóművet az autó alól, holott előtte egyszer csináltam. Azt se egyedül. Röpke két óra alatt elkészültem vele, hogy a mester nekieshessen CO-val. Miután a repedést megszüntette, még a letört teleszkóptartó is visszakerült a helyére, és a mechanikai szempontból nem éppen ideálisra és teherviselőre tervezett darab kapott oldalanként két-két háromszög alakú merevítést, hátha úgy megtartja. Mindenesetre most, hogy hazaértünk, nekiállunk az új futómű tervezésének, a jelenlegi pedig minden bizonnyal valamelyik méhtelep tulajdonosának vagyonát fogja képezni.

A visszaszerelés kicsit lassabban haladt, mind a futómű felhelyezése, mind a munka aprólékossága miatt - ugyanis gyakorlatlanságom okán igyekeztem a lehető legaprólékosabban, mindent háromszor végiggondolva beszerelni, nehogy az én hülyeségem miatt szakadjon szét alattunk az autó valamelyik bennszülött szlovák falu közepén.

Már elmúlt nyolc, amikor kigurult a vas a műhelyből, mi pedig úgy döntöttünk, hogy azzal a lendülettel folytatjuk az utat, annak ellenére, hogy Szlovákiától nem kicsit féltem. Az ottani útviszonyok borzalmasak. Itthon se mindenhol rózsás a helyzet (sőt), de legalább ha az út szar, akkor az tartósan szar. Ellenben ott mindenfele előfordulhatnak indokolatlan lyukak, kátyúk, huplik, még akkor is, ha egy hosszabb szakaszon jó úton haladunk. Nappal se kellemes, éjszaka pedig egyenesen kihívás, pláne a gyárinál alacsonyabb és 6 Voltos elektromos rendszerrel szerelt autóval...


Mindennek ellenére nem lett semmi baja az autónak, koppanás nélkül haladtunk... Talán egyesek számára szépséghiba lehet, hogy mindössze 40-60-as sebességgel, de a részletekbe most ne menjünk bele.
Gyönyörű helyeken jártunk, melyeket a telihold fényében - korlátozottan bár. de - láthattunk. Szólt a Golden Earring Radar Love című száma, na meg Lissie-től az In Sleep. Többször álltunk meg az éjszaka során szétnézni, na meg meglesni, hogy minden rendben van-e. Hát nem volt. A Donovalyba vezető igen nagy hegyet követően benéztem a futóműhöz, és a korábbi töréstől két centire egy újabb, ám sokkal vékonyabb, szinte alig látható repedés tűnt fel. Továbbra is értetlenül álltam a helyzet előtt, mert ütést nem kapott a híd, lassú tempónál pedig a terhelés is minimális volt - mellesleg azt a torzió nyeli el, nem a hídtest. Ideges voltam, és azért kellőképpen fostam is, hiszen közel félúton jártunk a hegyek között, és nagyon nem szerettem volna trélerrel hazamenni.

Úgy döntöttünk, hogy óvatosan, de folytatjuk az utat, és majd Krakkóban keresünk valakit, aki ismételten meghegeszti, ott úgyis sok az ismerős. Visszavettünk hát ismét a tempóból és az országba való belépéskori 60-ra álltunk rá, lélekben pedig felkészültünk arra, hogy igen sokára fogunk a találkozóra érni.
Az éjszakában kerülgettük a kátyúkat, majd valahol a Tátra nyugati lábainál kezdett világosodni. Azaz pontosabban inkább derengeni, mert valahol a felhők között autóztunk, és csak néhány pillanatra emelkedtünk ki közülük. Amit láttunk a tájból az gyönyörű volt továbbra is, és ezen a környéken már az utak minőségére se lehetett panasz.


Lengyelországba pedig olyan volt belépni, mint amikor Szent Péter nyitja ki a kapukat. Végig vastagon felfestett vonalak, hibátlan úttest de hasonló köd. Ahogy ereszkedtünk le a Tátrából, egyre tisztult az idő és mi is felfrissültünk. A négysávossá alakuló úton gondtalanul jutottunk el Kryspinówig, ahol már ragyogó napsütésben vertük fel a sátrakat, hogy aludjunk néhány órát...
Folytatása következik!

2012. július 2., hétfő

170000


Ismét sokan látogattatok minket, ezért kaptok egy kislányt. Köszönjük! Mellesleg erről a képről jut eszembe, hogy két női ruhadarabot betiltanék: a hasonló napszemüvegeket (kiváltképp a Ray-Ban Aviatort), mert minden csaj gyönyörű benne, aztán amikor leveszi... Valamint a forrónadrágot, mert az pedig erősen balesetveszélyes...