2012. február 27., hétfő

Na akkor tisztázzuk!


Az autóépítés, mint olyan egy igen kreatív műfaj, ami lehetővé teszi, hogy különbözzünk a többiektől, hogy egyediek legyünk. Még akkor is, ha az önkéntesen bizonyos keretek közé van kötve az ember. Gondolok itt a különböző autóépítési stílusokra, amelyek követnek egyfajta ideológiát, jobb esetben pedig figyelemben tartják - az általunk sokat emlegetett - történelmi hitelességet. Éppen ezért, amikor úgy döntöttem, hogy a Bogaram elmozdul a gyári állapotról, mindenképp olyanban gondolkodtam, ami akár régen is létezhetett volna. Így, amikor Zolinak eladóvá váltak a BRM-ek, lecsaptam rájuk...


Igen ám, de ezzel folytatódott az a tortúra... Ugyanis az én autóm nagyon hasonlít a Zoliéra, hiszen bár van közöttük öt év, mindkettő dőltlámpás, hasonló a színük és JGA-val kezdődik a rendszámuk. Utóbbiból nyilvánvaló, hogy a felújításukat is nagyjából egyszerre, 2004 környékén fejezték be. Míg az én autómat többnyire gyári állapotba hozta az előző tulajdonos, addig a Zolié kissé alacsonyabb lett, 1,6-os motor került bele, és Porsche dísztárcsák kerültek az eredeti felnikre. Közepesen figyelmes szemlélőknek elhanyagolható részletek, bőven elég arra, hogy megkeverje őket.


Aztán jött a váltás, Zoli először csak a BRM-eket csavarozta fel a Bogarára, majd jöttek a korlátos lökhárítók, hátulra pedig az eredeti, egykamrás lámpák. Valamikor ekkoriban került hozzám Oli... Még akkor is feltűnően keverték a kettőt, annak ellenére, hogy egyértelműbb lett a különbség, és a tartózkodási helyük között is volt 400 kilométer. Miután Zoli elkezdte a WBX motort építeni, nem egy e-mailt kaptam, amiben hozzá intéznek motorfelújítással kapcsolatos kérdéseket. Kezdtem hozzászokni, de ahogy telt az idő - többnyire ennek a blognak köszönhetően - már nem kellett minden találkozón magyarázkodnom.


Újabb gondot okozott, amikor 2010 novemberében megvettem Zolitól a felniket az ő vasáról. Ráadásul nem azért adta el, mert váltani szeretett volna, hanem mert szélesebb és jobb minőségű BRM-ekre volt szüksége a megnövekedett teljesítményhez. Így lett a Midland Wheels gyártmány helyett Flat-4, nekem pedig a "gagyibb" is megfelelt az 1,2-höz. Innentől persze megint jöttek, akik összekeverték őket, akik pedig ismerték mindkét autót, azok osztottak, hogy "minek a másikat másolni?" Nem mentem bele a California-look stílus ismertetésébe, csak annyit mondtam, hogy - mindentől függetlenül - ilyennek szerettem volna már a vásárláskor is. Ami egyébként teljesen így is van.


A totális káoszt pedig az okozta, amikor Zolit felkértük, hogy folytatásos regény formájában írja le a Magazinba Bogara motorjának építését. Volt olyan, aki értetlenkedve jött hozzám, hogy nem is tudta, hogy ilyen motor van az autómban, de akadt akinek az nem volt tiszta, hogy miért álnéven írom a cikket. Ekkor jöhetett a felvilágosítás, hogy "ez nem az az autó". Szóval igen, kettő van belőle, azaz egy-egy, és a fentebb leírt hasonlóságokon kívül teljesen más a kettő.

Helyzetjelző #1


Elkészült a rádióadás! Bénák voltunk, bár talán nem vállalhatatlanok, de azért beszélgettünk sok minden hülyeségről. Kiderül sok minden, hogy miért volt büdös a Bogaramban és, hogy miért nem takarítják a Balatont. Hallgassátok, osszátok, kommentáljátok, hogy tudjuk, folytassuk-e, vagy maradjunk a nyomtatott magazinnál...

2012. február 23., csütörtök

Under construction

Ha már egyszer úgy hozta a sors, hogy belecsöppentünk ebbe a végeláthatatlan, médiának nevezett történetbe, miért ne kóstolnánk bele minden irányból, és miért ne próbáljunk ki minél több mindent? Valahogy ez volt a felvetés még valamikor a nyár folyamán. 

Mivel már önjelölt újságíróként elkezdtük bontogatni a szárnyainkat, így úgy döntöttünk, jöhet a következő lépcsőfok. Sikerült szereznünk egy üres rádió stúdiót, ahol kedvünkre garázdálkodhattunk. Hál' Istennek elmeorvosi vizsgálatot egyikünktől sem kértek, így nyugodtan beülhettünk a mikrofonok mögé, ahol egyelőre még nem szabadult el a pokol, hiszen még szoknunk kell egy kicsit a légkört. De azért a vájtfülűek már érezhetik a felszín alatt fortyogó, kitörni készülő láva lüktetését.



Illetve érezhetik majd, ha hétfőn közkinccsé tesszük a neten.

Egyelőre átestünk a tűzkeresztségen. A végére még Binci is megtalálta a hangját. Aztán a félkész anyaggal bevettük magunkat a szerkesztőségbe, ahol hozzáláttunk az utómunkázáshoz. Míg Gyurival a hangot kevertük, Binci felcsapott DJ-nek, és elkezdte gyártani a szignálokat, az intrót, az outrót és a gumizenét, ami amúgy egész jól sikerült. 



De erről hétfőn ti is megbizonyosodhattok majd. Mi pedig azon leszünk, hogy minél jobb, minél szórakoztatóbb tartalmat csináljunk nektek hétről hétre.

Még egy kör kólát?


Munkánk talán legkellemesebb része a ...kő kóla? rovat fotózása. Az elmúlt hat lapszám alatt, hat modellel volt dolgunk, akikkel legalább ugyanannyira szerettünk dolgozni, és szeretjük a végeredményt is. Ám most megadjuk nektek a lehetőséget, hogy válasszátok ki kedvenceteket az eddigi lányok közül. Aki március 1-ig a legtöbb like-ot kapja, visszatér pár fotó erejéig a következő számban! A szavazás ma este indul a facebookon, figyeljétek-nyáladzatok-kattintsatok!

2012. február 22., szerda

On air


Még valamikor tavaly nyáron üldögéltünk valamelyikőnk teraszán azon gondolkodva, hogy merre is kellene fejleszteni a Rozsdakupac világát. Ekkor valaki szinte poénból mondta, hogy csináljunk autós rádióműsort. A lelkesedés megvolt, ám technika hiányában parkolópályára került a dolog. 

Különösen akkor ment el a kedvünk, amikor pár hete elindult a Totalcar Égéstér című, hetente jelentkező adása, ahol nálunk "némileg" tapasztaltabb emberek beszélgetnek autózásról a mikrofonok előtt.

Ám most mégis sikerült szereznünk egy stúdiót, ahova be tudunk ülni pár órára bohóckodni, kipróbálni, hogy csak a billentyűket tudjuk-e verni, vagy élőszóban is tudjuk osztani az észt. Hogy milyen lesz? Fogalmunk sincs. Már mindannyian jártunk különböző rádiókban, de önálló műsorunk még nem volt. Igaz, tavaly ilyenkor még magazinunk se volt, azt mégis sikerült vállalhatóra megalkotni. Reméljük ez is az lesz, hamarosan jelentkezünk!

2012. február 21., kedd

Az ömlengés folytatódik

Az, amit az előző bejegyzésben elkezdtem... Hiszen tegnap ismételten beültünk a Saabba, és lenyomtuk a szokásos 600 kilométerünket. Ezalatt meglátogattunk néhány olyan helyet, ahova szívesen megyünk, jóllaktunk a kedvenc éttermünkben... De a legfontosabb, hogy a kezünkbe foghattuk a Rozsdakupac legújabb számát, a hatodikat, amivel kerekké vált az első évad.
Voltak igen komoly emberek (tényleg azok), akik azt jósolták nekünk, hogy a Magazin nem fog megélni, legfeljebb három megjelenést, hát ők tévedtek. A hat lapszám felkerült a polcra egymás mellé, és igen nagy megelégedéssel tölt el minket a látványa, ahogy örülünk annak is, ha egy kicsit is ugyan, de részesei lehetünk a hazai autós életnek. Ismételten köszönjük nektek, amit eddig kaptunk!
Ja, és közeleg a szülinapunk, sok-sok meglepetéssel készülünk...

2012. február 20., hétfő

5000

A napokban múlt egy éve, hogy a Rozsdakupac Magazin munkálatai elkezdődtek, hiszen tavaly ilyenkor már nem borította hó Kishazánkat, el tudtunk menni fotózni akár a szabadban is. 
Ha egy remegő kezű cigányasszony akkor leül velünk szembe és azt olvassa ki a csiribiri cuccaiból, hogy egy évvel később éppen a közben íródnak ezek a sorok, miközben Gyurira várunk, hogy induljunk Pestre a hatodik számért, készséggel aláírjuk. Mindez pedig nektek köszönhető Kedves Olvasók, és bár tudjuk jól, az élet a való világban zajlik, mi örülünk, hogy a Facebookon is immár több, mint ötezren követtek minket! Köszönjük szépen a bizalmat!

2012. február 17., péntek

Napi pornó


Tiltásig pörgetett motorok, lángoló kipufogók, tízméteres ugrások, kézifékes kanyarok, padlógáz olyan utakon, ahol mi csak tötymörögve mennénk, és azok a hangok... A B csoport, a motorsport hőskora. Valahogy úgy fogtam a fejem, mint az úriember a videó végén, közben pedig magam alá vizeltem a gyönyörtől.

"A kanyarban meg csak keresztben..."

...ahogy a Road zenekar is mondotta vala. Sokan vagytok ugyan úgy mint mi. Imádjátok, ha leesik az első, valamire érdemes hó az évben. Nem azért szereti a havat a magunkfajta, mert szép a táj, vagy mert jó lesz tőle a termés. Nem! Azért várjuk a havat, hogy beülhessünk kedvencünkbe, legyen az új vagy régi, első vagy hátsókerekes. Akármilyen rossz napunk is volt, és akármennyibe is kerül a benzin, az első kanyarban ráadjuk a kövéret másodikban, és a kilincs ér mellénk a másik sávba, mindannyiunk arcára kiül az az őszinte kisfiús mosoly. (kivéve, ha lepadkázzuk a felnit) 
Sajnos sok ember szörnyülködik ha ilyesmit lát, és persze ez nem alaptalan. Sok autós van, aki nagy forgalomban, másokat veszélyeztetve, felelőtlenül riszálja a kocsi farát. Ők azt hiszik tökéletesek, és mindenekfelett tudják uralni autójukat. Nem számolnak azzal, hogy akármi lehet a hó alatt, és nem tudhatják, hogy a havas úton a többi autós hogyan reagál. Ez úton kérnék mindenkit, hogy csak üres úton, vagy legalábbis mögöttes és szembejövő forgalom nélkül verjétek keresztbe a vasakat. 
Gegobbal úgy gondoltuk, hogy mi se akarunk ki maradni a jóból, így hát elmentünk egy korábbi bejegyzésben már említett, lebetonozott útszakaszra, ahol sem lakóházak, sem forgalom nincs. Sajnos ott még túl nagy volt a hó így nem tudtunk folyamatosan kilinccsel előre autózni... meg hát ástunk is „párszor” de azt hiszem, mindent kihozunk abból a 34 paciból ami rendelkezésünkre állt. Egy biztos: élveztük. 
(u.i: Mindig legyen nálatok lapát így télen!!!)

2012. február 15., szerda

Ádám vagyok, sziasztok!

Hozzátok hasonlóan, én is pelenkás korom óta szerelmes vagyok a járművekbe, legyen az autó motor bicikli vagy akár busz. Már általános iskolába menet, útközben azon gondolkoztam mit lehetne kihozni az útszéli Yugokból, Trabikból... és a pár tömbbel arrébb rohadó 127-es Fiatot vajon nekünk adják-e, ha apával szépen kérjük? A mai napig emlegetett sztori a 2000-es horvátországi nyaralásunk, amikor is órákon keresztül erősködtem, hogy „de igenis, hozzuk már haza azt a Mercit” ami egy birtok udvarán hevert, és már több volt mint patkány.
Úgy 12 éves koromban rájöttem, hogy a Bburagok elég jól szétszedhetőek, így lett végül az összes autó leültetve a szobámban. A kedvencem a rózsaszín ’59-es Cadillac Eldorado ami „polcig” lett leverve.
Persze nem is nagyon kerülhettem el ezt a fajta szenvedélyt, ugyanis két 350-es Jawa hevert itthon, és négyünkre jut 13 bicikli. Majd apa belefogott egy bogár felújításba.(két Trabant és egy Kispolszki után). Azt hiszem itt indultam el végleg a lejtőn…

Azóta nekem is volt egy Simsonom. A motor 3 dobozból lett összerakva és teljesen egyedi stílusban építettük meg. A kinézet nagyrészt az én agyszüleményemnek volt köszönhető. Miután a fiataloktól az öregekig, a kisfiúktól a bácsikig mindenki megnézte, gratuláltak, mosolyogtak, integettek, rájöttem, hogy ezek után nem nagyon akarok semmi átlagosba vagy átlagosra ülni!

Így meg is született nyáron, a Zebrára keresztelt, régi Szputnyikból a SingleSpeed bicajom. Vagyis nem, mert SingleSpeednek, SingelSpeed, csak hátra egy kontrás agyat tettem. A bicikli is nagy népszerűségnek örvend, szerencsére, így nincs más hátra mint előre, tavasszal debütál a paRATszt© névre hallgató, régi 28-as Csepelből kialakított cruiser.
Így már csak a Bogárkát kellene kissé egyedibb kinézetűre formázni mint a gyári kinézet. Az ötlet természetesen már megvan, csak itt már sajnos jóval nagyobb anyagi áldozatokkal jár a dolog , ami per pillanat nem kivitelezhető.

A rozsdakupacos srácokkal a debreceni bogaras klubbon keresztül ismerkedtünk meg. Az ismeretség leginkább a köszönő viszonyban merült ki, majd amikor a magazint elkezdték, akkor kezdtünk el igazándiból barátkozni. Felmerült, hogy esetleg a Simsont leközölnék, és ezen beszélgetésből kiindulva, cimboráltunk össze, és azt hiszem a kiskunlacházi „Hol a szén?” sztori óta, baráti a viszony. Nagyon irigyeltem a srácokat, hogy ők olyan autókkal foglalkoznak és találkoznak, amikről én is álmodozom. Mivel nem áll tőlem távol az írás, sőt ebbe az irányba akarok tovább menni, így lehetőséget kaptam én is, hogy egy kicsit részese legyek ennek a dolognak, és közös szenvedélyünkről én is tudósítsak, örvendeztesselek titeket!

2012. február 13., hétfő

Pedigré

A motorsportokat kedvelő emberrel előfordul, hogy gyakran maga is autóversenyzőnek képzeli magát. Télvíz idején pedig különösen felerősödnek az ilyen téveszmék, mert a hóban milyen jó is keresztbe veretni az autót, mint a nagyok, mondjuk a Svéd Ralin.

De vannak olyanok is, akik nemcsak magukat képzelik Sebastien Loeb, Colin McRae, Carlos Sainz vagy Tommi Mäkinen bőrébe és overaljába, hanem még a kezük között lévő technikát is WRC verdának vélik. Ennek jogalapját pedig nagyon hosszan tudják bizonygatni, különösképp akkor, ha az adott márka, akárcsak egyetlen futam erejéig is, de indult a rali vébén.

Innentől kezdve a kocsinak „rali pedigréje” van. Ez az ő olvasatukban pedig azt jelenti, hogy amire a WRC verzió a világklasszis pilóták kezei között képes, azt az általuk hajtott, utcai változat is hajszálra tudja.

Az egyik kedves barátom (nevezzük mondjuk Bincinek) az elmúlt napokban a hirtelen jött havazás hatására raliversenyzővé vedlett, és minden kanyart keresztbecsúszva próbált teljesíteni a család teljesen széria Peugeot 206-osával, aminek az 1,1 literes motorja heves izgalmi állapotban sem tud többet 59 lóerőnél.


A kis oroszlán kimondottan jól állta a megpróbáltatásokat, és mivel nem volt olyan hóakadály, ami problémát okozott volna, Binci egyre büszkébben húzta ki magát, miközben a műszerfalat simogatva fellebbentette a fátylat a 206-os titkáról: „Nem akad el, mert rali pedigréje van”.

Ezt a mondatot viszont nem árt kicsit boncolgatni. Ugyanis a Peugeot 206-os alapjaira épített WRC autóban egy 2,0 literes, 300 lóerős motor dolgozott. Ezt a teljesítményt pedig négykerékhajtás vitte át a versenypályák felületére. Nem is rosszul, hiszen ez a modell összesen 24 vébé futamot nyert, valamint két egyéni bajnoki címet Marcus Grönholm révén 2000-ben és 2002-ben.

De az a szellem, ami a raliautókban volt, tovább él az utcai 206-osokban is. Binciékében pedig különösképpen. Függetlenül attól, hogy nincs négykerékhajtás, a 2,0 literes erőforrás helyett is mindössze 1,1 liter van, és a 300 lónak kevesebb mint a hatodát gyűrték a motorháztető alá.

Tehát az összes kapcsolat a két kocsi között mindösszesen annyi, hogy mindkettő benzint éget, négy kereke van, hasonló a formája és Peugeot-nak hívják. Ez viszont éppen elegendő…legalábbis Binci szerint.

Végül a rali pedigrének a nap végén kábé 12 centi szűz hó vetett véget, ahonnan nekem kellett kitolnom a Peugeot, amit egy pillanatra elhagyott a WRC-k szelleme. De erre is van magyarázat, ugyanis a kivétel erősíti a szabályt.


2012. február 8., szerda

Szívtuk a kólát

Lefixált helyünk és időpontunk volt a hatodik szám ...kő kóla? fotózásához, csupán az időjárás tett keresztbe. Különösen az, hogy a mellékszereplő autó nem tudott kiállni a garázsból az utak felületes eltakarítása miatt (magánvéleményem a témáról nem feltétlen szalonképes). Így úgy döntöttünk, hogy a saját autóinkkal és a motorral készítjük el a képeket, ha már együtt vannak, zárt, viszonylag fűtött helyen. Ennek ellenére Kincsőnek nem volt melege, de állta a sarat. Visszarepültünk a hetvenes évek polaroid korszakába, némi pin-up fűszerezéssel. A képek hamarosan a Magazinban!

2012. február 5., vasárnap

Lerohadt rólunk a gatya

A Trabantosok nem tiszta népség, hiszen ki az a hülye, aki olyan autót vesz, ami papírból van? De ez még hagyján, ezeknek a félkegyelműeknek az a hobbijuk, hogy a lehető legrosszabb időben, a leghidegebben szerveznek autós összeröffenést. A szabadban.
Mennyivel jobb lenne a belvárosban találkozni, beülni egy kakaóra, valami kellemes meleg helyre. De nem, kint kell csúszkálni a parkolóban, a szánkót húzva vonóhoroggal, Ès hasonló okosságok. Volt, aki műszaki hiba, akadt aki a féltésből hagyta otthon az autóját, ám olyan is volt, aki az autó hasmagassága miatt nem tud közlekedni a helyenként 20-30 centis hóval lepett úton. Mert ugyan az észlelést követően azonnal takarítani kezdik az utakat... Csókolom, 50 órája kezdett havazni!
Ennek ellenére, ha csak kis időre is, de egész nagy csapat gyűlt össze, szokás szerint, vegyesen. Miután mindenki kedvére kijátszotta magát (vagy kifogyott a benzin), és feltaláltunk egy új sportágat (aminek tesztelését túléltem), eljöttünk dolgozni, hiszen össze kell rakjuk nektek a Magazin hatodik számát...

Vezetéstechnikai tréning

Miután jól megmondtuk, hogy télen miként is kell kulturáltan és megfontoltan közlekedni, elmentünk, hogy a cikk utolsó bekezdését is teljesítsük. 

A félig-meddig spontán csoportosulásra Juanék céges Insigniájával, a Saabbal érkeztünk, majd pedig csatlakozott egy E30-as BMW, valamint a jelenlegi számban bemutatott E28. Van Debrecen közelében egy környék, ahol már felosztották az újgazdagok számára a telkeket, leaszfaltozták az utakat, felállították a közvilágítást... csak éppen az újgazdagok nem akartak ott házat építeni, így az egész üres, a madár se jár arra. Ezt a kanyarokkal és kereszteződésekkel teli helyet szemeltük ki egy kis gyakorlásra.
Sejthető, hogy a négy autóból melyek voltak azok, amelyekkel igazán jót lehetett autózni, de azért az elsőkerekesek is kitettek magukért. Nem kicsit félelmetes, amikor egy böszmenagy modern családi-luxusautó keresztbe csúszik a kanyarban.

Meg is lett a baj... Nem, nem törtünk össze senkit és semmit, csak az Insignia gondolta úgy, hogy sok volt neki félórás, kétezres fordulat fölött való autózás, és elfosta a hűtővizet. Elszaladtunk a közeli benzinkútra, ahol elnyelt két liter fagyállót, majd nagynehezen hazavitt minket. Ismét megállapÌtottuk, hogy nem hülyeség az a bölcs mondás, miszerint "régen minden jobb volt".