Egy magamfajta megszállottnak, aki él-hal a technikai sportokért, valóságos mennyország volt az idei, immáron 20. Tavaszi Rajzás, amit a Hungaroringen rendeztek. Sorolhatnám napestig a szebbnél szebb autókat, de számomra ezen a szombaton nem ez volt a lényeg. Ami igazán számított az a 4381 méter hosszú aszfaltcsík, ami Mogyoród szomszédságában, a dombok között tekereg.
Már jó néhány évvel ezelőtt egyszer jártam a Ringen, de azt az élményt és a mostanit össze sem lehet hasonlítani. A bejáratot még mindig Szisz Ferenc szobra őrzi, de amint behajtottunk a pálya területére, éreztem, hogy gyorsabban kezd verni a szívem.
Az is egy fantasztikus érzés, mikor a tribünön tombolsz ezred magaddal és a versenyzők karnyújtásnyira száguldanak el tőled. De össze sem lehet hasonlítani azzal, mikor végigsétálsz az aszfalton, ahol a világ legjobb pilótái köröznek.
A kellemes tavaszi napsütésben az elejétől a végéig bebarangoltam a boxutcát, ahol a Toro Rosso csapat tavalyi garázsában a padlón még mindig láthatóak a felfestések. Felmásztam a versenyigazgató (Charlie Whiting) emelvényére a boxutca falán. Majd madártávlatból (a boxok tetején levő VIP szektorból) is megcsodáltam a Ringet.
Miután a főtribünön ülve vetettem egy pillantást a gyorsulási versenyre, átsétáltam a paddock részre, és míg az összes szem a célegyenesre szegeződött, körbesétáltam a pályán. A TV-ben is látható, hogy a célegyenes végétől a hármas kanyar végéig lejt a pálya, de élőben még brutálisabb a szintkülönbség.
Meglátogattam a pályából 1989-ben kivágott lassítót és az egyik versenybírói állásból dupla sárga zászlót lengettem, végül piros zászlóval kénytelen voltam félbeszakítani a futamot.
A Mansell kanyarban egy rövid ideig a szegélykövön ücsörögve élveztem a tavaszi időt és néztem a pálya belső területén lévő vezetéstechnikai központban gyakorló autósokat.
Hatalmas érzés volt. Amit csak azok érthetnek igazán, akik annyira Formula-1 őrültek, mint jómagam. Az aszfaltcsík minden centiméteréről a TV közvetítésekben látott pillanatok jutottak eszembe. Az előzések, a kicsúszások, a broadside-olva kanyarodó kocsik.
És akkor arról még nem is beszéltem, hogy a délelőtt folyamán saját autónkkal kétszer körbemehettünk a Ringen, saját kezünkkel, fenekünkkel érezve minden rezdülését a már 25 éves magyar pályának. Sőt! Még azt is megtudtam, hogy "hova tűnt Damon Hill". De ez egy másik történet :)
Jó kis élménybeszámoló, én is "ott voltam" a Hungaroringen a szerzővel! ;) Csak így tovább!
VálaszTörlés