2011. december 31., szombat

BÚÉK!

Széles utat, olcsó benzint, sok-sok rozsdát és Boldog Új Évet Kívánunk mindenkinek 2012-re! Jövőre veletek ugyanitt!

Extrém Yugo tuning

Alig érkezett meg fedett helyre a Yugo, már el is kezdődött a kőkemény tuning, azaz a korábban Olivért díszítő matricák átkerültek rá. Nem, ezen nem kell röhögni, ennél sokkal prózaibb és megmagyarázhatóbb oka van, mely az emberi sóherség mélyén gyökerezik. Ugyanis a muzeális minősítésen nem lehet egyetlen nem oda illő matrica sem az autón, kivéve, ami abban a korban is volt. Pl. rendőrségi jelzések, korabeli versenydekoráció, stb (a pontos szabály megvan valahol nyomtatott formában, de nem találom).
Elég nehezen tudnám megmagyarázni, hogy a koponyát körülvevő Live free - Ride free matricát anno Jürgen ragasztotta fel Wolfsburgban a gazdaságosság jegyében. Jobb a békesség, így is érdekes lesz kimagyarázni azokat a dolgokat, amelyek eltérnek a deluxe és a bizottság által bizonyára sose látott standard modellek között.

Megjött a Jézuska!

Így karácsony környékén ez nem is olyan meglepő dolog, ám hozzánk egy egész más, a jugoszláv Jézuska érkezett meg. Gegob úgy döntött, hogy a Yugo ne álljon kinn egész télen, és mivel az átalakításokat is tavaszra halasztottuk, jó lenne, ha valahol el lehetne tárolni. Mondtam neki, hogy nálam sajna telt ház van, de keresünk neki helyet. Mivel nem találtunk garázst, ezért számolgatni kezdtünk, és kijött, hogy ha okosan csináljuk, és a Typ4 nem csekély fizikai méretei lehetővé teszik, akkor le tudjuk tolni a pincébe. 
És mint tisztán látni, sikeresek voltunk. Ugyan nem kevés időnkbe tellett, de bejátszottuk a Tapírt a kanyarba, Arankát pedig leghátra, ahol szélesebb a garázs, és elfér két autó. Érdekes, hogy bár nagyon nem, de a másik három ültetve van, mégis a Yugo volt az egyetlen, amelynek leért a kipufogója a lejárón. 
Így most 4 autó alussza téli álmát a kellemes melegben. Jó lesz majd, amikor Olivért ki akarom majd hozni, hogy pár apró simítást elvégezzünk rajta az OT minősítéshez, és 3 autót kell eltakarítsak az útból hozzá. Sebaj.

2011. december 27., kedd

Autista vagyok, tudom

26-án mindig összegyűlik a kiscsalád, úgy laza 50 ember. Ha nem lett volna elég az addigi negyvennyolc óra zabálás, akkor itt jön még másik 4-3. A kaja végeztével a könnyebb tisztíthatóság érdekében felterített papír asztalterítőt kezelésbe veszik a gyerekek, és vagy halasi csipkévé szaggatják (mert szabad), vagy kalocsaivá hímzik. Tegnap az én kezembe is belenyomtak egy tollat, hogy rajzolj nekünk valamit...

2011. december 23., péntek

Beszélgetés a Campus Rádióban

A minap közzétettük a velem történt beszélgetést, ugyanakkor még az ötödik szám megjelenése előtt Pisti fogadta Gyurit és Gergőt a Campus Rádióban. Beszélgettek egy fél órát a Magazin megjelenéséről és majd féléves történetéről. Hallgassátok! 

Bódog Karit!


2011. december 21., szerda

Kőkeményen dolgoztunk


Korai ébredésem oka

Szeretek sokáig aludni, pláne olyankor, amikor megtehetem (azaz nincs lapzárta). Ma reggel is így terveztem, azonban helyette egy telefonhívás ébresztett. Egy fiatal női hang volt, amely elhadart egy gyors bemutatkozást, (Mészáros Tímea, de, hogy melyik egyetemről, azt nem tudom...) aztán arra kért, hogy segítsek rajta. Egy féléves feladatához van szüksége egy interjúra valakivel, aki a médiában dolgozik (pff, én?), és egy ismerőse adta meg neki a számom, akinek az autóját már bemutattuk, mellette pedig ő is olvasónk, a bátyja veszi a Magazint az első számtól kezdve. Mondtam neki, hogy engedje meg, hogy magamhoz térjek, és tudjak értelmesen beszélni. Negyedóra múlva visszahívott, és feltett néhány kérdést, most pedig már küldte is a kész anyagot. Valóban sürgős lehetett...
Mivel nem jelenik meg sehol, így gondoltam kiteszem ide, úgyis van néhány olyan kérdés benne, amire kíváncsiak lehettek. Timi, remélem jó jegyet kapsz, köszönöm szépen, hogy rám gondoltál!


A Rozsdakupac Magazin április óta van jelen a piacon. Nem csak egy autós lap, hanem egy igazi életstílust közvetít, szórakoztat és nevel. A főszerkesztővel Bíró Imrével, azaz közismertebben Bincivel beszélgettem.

Igaz, hogy az egész csak egy blogból indult?
Így van. A debreceni bogaras baráti társaságnak akartam egy netnaplót készíteni, és így jött létre az első Rozsdakupac. Ennek kb. három éve.

Miért lett ez a név?
Nem tudom. Egy márciusi délután volt, ültem a gép előtt. A „cím” mezőben villogott a kurzor, valamit be kellett ütnöm. Nem akartam olyat, hogy „bogarasok debrecenből” vagy ilyesmit, így lett Rozsdakupac.

Hogy lett a bogaras blogból országos magazin?
Tavaly ilyenkor túl sok szabadidőm lett, amivel szerettem volna kezdeni valamit. Korábban már megfordult a fejemben, hogy jó is lenne, ha... sőt, még terveket is készítettem egy leendő magazinnak. Ekkor született meg a mostani logó is, de persze akkor nem lett belőle semmi.

Egészen áprilisig.
Így van. Tavaly decemberben felhívtam Gergőt és Gyurit, hogy volna-e kedvük egy ilyenhez. Egyhangúan és határozottan vágták rá, hogy igen. Olyannyira, hogy elkezdtük csinálni, de akkor még csak úgy hobbiból, átgondolatlanul. Aztán lett egy magazinunk, amit ki kellett nyomtatni.

Mi visz rá valakit, hogy egy új sajtóterméket hozzon létre, ami az autókról szól?
A hülyeség. Egyszerű. Kellett valami, ami leköt, az autókat szeretem, de annyira nem értek hozzájuk, hogy autószerelő legyek. Fotózni szeretek, írni szeretek, a többi egyértelmű. (nevet)

Egy barátom állítja, hogy fizetnek nektek azért, hogy az autókat bemutassátok a magazinban. Én azt mondtam, hogy nem, ezért fogadtunk egy üveg borban. Ki nyert?
El kell keserítenem... a barátodat, mert már akár most is elindulhat a boltba a borért. A fotózások „mindenkinek jó” alapon működnek, azaz senki se fizet senkinek. A tulajdonos örül annak, hogy az autóját bemutatjuk, mi pedig annak, hogy van mit bemutatni. Ennyire egyszerű.

Küldik nektek az autókat, vagy ti keresitek fel őket?
Ahogy mondod... vagy küldik nekünk őket, vagy mi látjuk meg valahol őket.

Bizonyára sok szép autó érkezik, hogy nem vesztek el közöttük?
Igyekszünk egy irányvonalat kijelölni, sok számra előre leosztva a tartalmat. Próbáljuk úgy intézni, hogy egy számban semmiképp, de két egymást követő számban se szerepeljen két egyforma típus. E mellett fontosnak tartjuk, hogy minden számban legyen egy valóban filléres autó, mellyel meg tudjuk mutatni, hogy valóban lehet nagyon olcsón autózni.
Az áldozatok kiszemelése pedig többféleképp történhet. A legegyszerűbb dolgunk a közeli-távolabbi ismerőseink autóival van, hiszen ezek végig a szemünk előtt vannak, kapcsolatban vagyunk velük, hallgatjuk a terveiket, és tudjuk, hogy igen, ez a vas ütős lesz, majd ha kész, akkor befotózzuk. Ilyenek a jelenlegi szám Trabantjai is, hiszen ahogy írjuk is, szinte a vásárlásuk óta figyeljük őket.

De nyilván nem ismerhettek mindenkit.
Nem is. Vannak olyan autók, amelyek gazdáival ugyan nincs személyes kapcsolatunk, de a létezéséről nem csak mi, de sokan mások is tudnak. Vagy valamelyik találkozón sztárolták fel őket, vagy az internet által kaptak szárnyra, stb. Ilyen pl. a Zsigulimó, vagy a zöld Golf I. Ezekből van néhány raktáron, általában ezekből lesznek a címlapautók, a nagy durranások.
Ám gyakran történik olyan, hogy egy bizonyos eseményen meglátunk egy számunkra addig ismeretlen példányt, és már rohanunk is egyeztetni a tulajdonossal a fotózást. Avagy szerelem első látásra... Ilyen volt a harmadik számban szereplő Alfetta.

És ezek mellett gondolom mindenki meg akarja mutatni a sajátját.
Ha nem is mindenki, de nagyon sokan. Rengeteg autót kapunk e-mailben, vagy a Facebook üzenőfalunkra feltöltve, melyek közül szintén szívesen válogatunk. Persze ezek mindig csak néhány számmal később tudnak bekerülni, hiszen mivel nem tudunk velük számolni, nem hagyhatunk nekik helyet előre. Más kérdés, hogy volt ezek között is volt olyan, amelyikre azt mondtuk, hogy „mánazonnal” és mentünk is befotózni.

Ez azt jelenti, hogy hónapokkal előre dolgoztok?
Annyira azért nem eszik forrón a kását. Ugyan a valós munka többnyire a két megjelenés közötti két hónapban történik, a tartalmi kiosztást igyekszünk jó előre kitalálni. Még 2011 van, már a jövő évre megvan a teljes anyag. Tudjuk, hogy melyik számba milyen autók jelennek majd meg, így az újonnan bejövő autók már csak leghamarabb a 2013-as évben tudnak lejönni. Hiába, kéthavonta hat autó...
Van bármilyen kikötésetek, hogy milyen autók kerülhetnek a Magazinba? Minek kell megfelelni, hogy egyáltalán szóba álljatok valakivel?
Kitétel nincs. Mindössze annyi, hogy legyen valami koncepció az autó építésében, vagy legyen teljesen gyári. Ha egyszer ránézünk és ütős az autó, azt már nagyon kevés dolog tudja elrontani. Képviseljen valami egységes stílust, legyen benne az építő személyisége, és a legfontosabb, hogy az autó korát, a történeti hátterét és a gyári megoldásokat tartsa tiszteletben. Ne legyen a Passat hűtőmaszk a Wartburgra hegesztve, és ne legyen kabrióvá alakítva az, ami korábban nem volt az. Olyan autókat keresünk, amelyek példaként szolgálhatnak a kezdő autóépítők számára, akik éppen most állnak szakadt, fellelt roncsuk mellett, és akarnak kezdeni vele valamit.

Tehát ami nektek tetszik, azt biztosan szeretni fogják az olvasók?
Ez kicsit sarkos. Inkább azt mondanám, hogy amiről azt gondoljuk, hogy tetszeni fog az embereknek, azt mutatjuk be. És ezek általában nekünk is tetszenek. Eddig még nem volt panasz.

Ha én olyan autót szeretnék építeni, ami bekerülhet a Magazinba, de nincs ötletem, akkor mi a teendő, hogy mégis sikerüljön?
Ha nem érzed a csíziót, akkor ne kezdj faragni, mert nem sok jó sülhet ki belőle. Viszont nagyon szívesen adunk tanácsot azoknak, akik nem tudják, hogy melyik lenne a helyes út az autójuk megépítésében. Hiszen a bemutatás mellett azt is célul tűztük ki, hogy a hazai autópark példaértékű legyen, hogy a magyar vasakra csöpögjenek szerte Európában. Valahogy úgy, ahogy a teszik azt az orosz Ladákra, vagy a lengyel Trabantokra, holott egyik csapat sem rendelkezik sokkal előnyösebb anyagi feltételekkel, mint mi. Így talán egyszer nem a kókány megoldások lesznek előtérben. Gondolok itt az agyonszpojlerezett és neonozott Bogarakra, vagy a csapatós Zsigulikra. Elmagyarázni talán nehezebb, de ha fellapozod a Magazint, bizonyára jobban megérted.

Ezek szerint letettétek a névjegyeteket az épített autók mellett?
Ez azért nem teljesen így van. Igyekszünk a lehető legváltozatosabbaknak lenni. Nagyon sokan küldenek nekünk gyári autókat, azonban ezekkel a legnagyobb problémánk, hogy bár szinte kivétel nélkül gyönyörűek, nagyon rövid a történetük: Megőrizték-megtalálták-tovább őrzik. Mivel nem képeskönyv vagyunk, a legnagyobb sajnálatunkra ezeket nem tudjuk megjeleníteni, hiszen a kollégák igen utálnának, ha a semmiről kellene nyolcezer karaktert kiizzadniuk.

De mégis voltak eredeti autók.
Így van, volt Mantánk, Betánk, Zsigulink eredeti állapotban.

Mi a helyzet a motorokkal?
Ezen már régóta agyalunk. Szeretnénk nekik helyet adni, ám egyedüli probléma vele, hogy a szerkesztőségben igazán senki se ért hozzájuk. Ráadásul hazánkban a gyári motorokat a különböző veterános magazinok, míg az építetteket a Wild hozza le. Jelenítsük meg ugyanazt, amit egyszer már olvashattak? Lesz motor, de nem tudom megmondani, hogy mikor és milyen formában.

Hogyan zajlik egy anyag elkészítése?
Miután megvolt a kapcsolatfelvétel a tulajdonossal, megbeszéljük a fotózási helyszínt, ahol találkozunk. Mindig olyan helyet választunk, amely passzol az autóhoz... vagy éppen nagyon elüt tőle. A lényeg, hogy jól mutasson, és a szimpla dokumentációnál erősebb fotók készülhessenek róla. Először a külső fotókkal, a totálokkal kezdünk, majd jöhetnek a részletek, végül a menet közbeni képek...

...Azt szoktam látni, hogy a legtöbb bemutatónál Fotó: Gegob, Binci van feltűntetve. Ezt hogy kell elképzelni? Ketten kukkoltok egyszerre a fényképezőbe, vagy versenyeztek, hogy ki készíti a jobb fotót?
(nevet) Ha nem is teljesen így, de valami hasonló a helyzet. Van, amikor külön dolgozunk, de a legjobb képek mindig akkor születnek, amikor mindketten jelen vagyunk, együtt találjuk ki a kompozíciót, a beállítást. Vagy egyszerűen csak mindketten fotózzuk az autót, és lesz miből válogatni.

Miután elkészültek a fotók, mi következik?
Még ott a helyszínen megtörténik a beszélgetés az autó történetéről, ami a későbbi cikk alapját adja. Visszatérve a főhadiszállásra pedig elkészül a szöveg, utómunkázzuk a képeket, összeszerkesztjük és kész is.

Mit tartasz a Magazinnal elért legnagyobb sikernek?
Talán azt, hogy a semmiből létrehoztunk valamit, amit szeretnek az emberek, és egyre inkább elismeri az a szakma, amelybe mi inkább vagyunk feketeseggű amatőrök, mint igazi újságírók. Valamint nagyon örülök, hogy olyan kapcsolatokat és barátságokat sikerült kialakítanunk, amelyekről korábban álmodni se mertem volna.

A Winkler Róberttel és Bazsó Gáborral való találkozásra gondolsz?
Többek között. Ez a legfrissebb, nagyon örülök annak a beszélgetésnek, de mellettük természetesen még rengetegen vannak, akikkel soha nem hozott volna össze az élet.

Hova tovább?
Mindenképp fejlődni szeretnénk még vizuálisan és tartalmilag is. Kiforrottabb cikkeket szeretnénk, ütősebb képekkel...

...pedig most se panaszkodhattok!
Nem panaszkodok, mert maximálisan meg vagyok elégedve a srácok munkájával, de közös célunk az, hogy a Rozsdakupac láthatóan fejlődjön számról-számra.

Sok sikert kívánok hozzá, köszönöm a beszélgetést!
Én köszönöm!

2011. december 17., szombat

Légellenállás? Kit érdekel...

Igen-igen, már megint Amazon, ráadásul ugyanaz, amelyiket már egyszer állóképen megcsodálhattunk. Már ott is látszott, hogy a restauráláson, az ültetésen és a felniken kívül, minden bizonnyal némileg komolyabb technika lapul a motorháztető alatt is. De azt, hogy 458-as Ferrarit alázzon azt azért nem gondoltam volna.

Egy tiszteletre méltó elmebeteg

Anno a Devil Tuning építette az azóta méltán híressé vált Csótányt, amely később kedves lapigazgatónk kezében landolt. Nála élte le utolsó éveit az évek alatt megfáradt patkány Favorit pick-up. Sajnos menthetetlennek bizonyult, ami miatt a bontóban végezte. Ám néhány kilométerrel odébb, Ajkán a szelleme tovább él.
Ugyanis egy ottani fiatal srác, Kovács Dávid, miközben azon agyalt, hogy milyen is legyen a saját Favoritja, belebotlott a Csótányba. Ez sarkallta arra, hogy e stílus irányába mozduljon a különben nem egyszerűen egyediesíthető autóval. Amennyire tudta, leültette, mi pedig úgy gondoltuk, ideje megörökíteni. Találkoztunk Csepelen, elkészültek a fotók, majd pár héttel később Dávid panaszkodott, hogy lentebb kellene tenni, de nem lehet, mert leér a váltó.
Félig-meddig poénból mondtam neki, hogy az oroszok a Ladákon megemelik a motort, és úgy nem ér le. Erre azt mondta, hogy akkor megcsinálja úgy. És tényleg megcsinálta. Az alant látható képen mutatja, ahogy a vas alja síkká vált. Jöhet a letekerés!
Ilyen egy kötöznivaló elmebeteg, de maximális tiszteletünk neki, és örülünk, hogy némiképp hozzájárulhattunk az autóhoz. Többet nem árulunk el, majd jön nyomtatott formában, ha kész a mű...

Amiért megérte dolgozni

"Ennyire hitelesen senki se idióta, mint ti!"

Köszönjük!

2011. december 13., kedd

Szívem észak fele dobog

Nem is kell sokat görgetni lefele, hogy olvasható legyen a Volvo Amazonról szóló bejegyzésem. Akkor komolyan elgondolkodtam, hogy jó volna egy - az ott szereplőknél - kopottabb példányt beszerezni, valamivel lentebb tekerni az alját a földhöz, és élvezni. Mindezt valahogy így képzeltem el, mint ahogy a most megjelent Stance Works cikkben szereplő Amazon. Szeretem és kell nekem!

2011. december 12., hétfő

2012/1








1965 november

Ugyan a wolfsburgi VW múzeum az alvázszám alapján potom 50 ojróért küld egy papírt, amelyen az autó gyártásának és eladásának adatai szerepelnek. Úgy mint az alvázszám (nyilván tudod, ha e szerint kéred... :) ), pontos típusmegjelölés, eredeti motorszám, teljesítmény, hengerűrtartalom, szín, a gyártás napja, eladás napja és helye, valamint az extrák listája. Régóta gondolkodok, hogy le kellene kérni, de azt a tízforintot eddig mindig tudtam másra költeni. Ráadásul olyan sok újat nem is mondott volna.
Az autón lévő szín az L360 SeeBlau fantázianévre hallgat (és tényleg olyan, mint a tenger). Ez 99%, hogy a gyári színe, hiszen 1972-ben hozták be az országba, a szürke forgalmiba pedig a szín mezőbe "tengerkék"-et írtak. Gondolom hét év alatt nem fényezték át, így ez pipa.
Az extrák listája standard létére nem hiszem, hogy túlságosan hosszú lenne, tehát ez is megvan.
Hiszen az alváz és motorszám benne van a forgalmiban. Ugye a VW modellévek mindig előző naptári év augusztusában kezdődnek, (azaz egy 1970 szeptemberében gyártott Bogár már '71-es). Az eddig talált alvázszám táblázatokon vagy az évjáratot, vagy a gyártási év alapján listázták, így ki tudtam sakkozni, hogy az enyém valamikor 1965 augusztusa után, de még 1966 januárja előtt készült. Az első '66-os modellévben készített Bogár alvázszáma a 116 000 001, míg az utolsó 1965-ben gyárotté 116 463 103. Az enyém a 116 405 706, tehát sejtettem mindig is, hogy valahol az év vége fele lesz a pontos dátum. A motorszámnál ugyanez a helyzet: az első a D 0 000 001, az utolsó pedig a D 0 050 314, az enyém pedig a D 0 047 270, szóval ez is stimmel.
Most azonban sikerült találnom egy hónapokra lebontott listát, ami alapján kiderült, hogy a pontos gyártási dátum az 1965 november. Az első novemberi alvázszám a 116 382 728, míg az első decemberi 116 463 103, a motorszám pedig D 0 046 362 és D 0 050 314. Mindkettő közötte van, így biztos, hogy ekkor készült, és több, mint valószínű, hogy az alváz és a motor összetartozik.
Tehát amit még nem tudok az az, hogy pontosan melyik nap készült, valamint, hogy mikor és melyik város melyik szalonjában adták át. Ér ez 50 eurót?

2011. december 10., szombat

Na menj már...

Sok furcsaságot láthattunk az évek folyamán, a legnagyobbakat csak képeken. Na de BMW Isettából drag-gépet... Ez számomra felfoghatatlan. De nem úgy, mint egy OT-s Niva, hanem tényleg.

2011. december 5., hétfő

De jó, hogy vagytok!

A helyzet a következő: Van nekem egy drága Bogárkám, amely végre kezdi elnyerni azt az állapotát, amit mindig is szerettem volna. A karosszéria jó és teljesen gyári, már csak az indexburákat kell színre fújni a hamisítatlan sparkäfer külsőért (+ a krómokat kellene szürkére fényezni, de azt nem fogom, az jó így). A motor rendben, futómű jó, bár azon még faragunk (erről lentebb). Az átvezetékelésnek köszönhetően végre az elektromos rendszer is jó. Nem, nem a 6V-oshoz képpest jó, hanem tényleg jó.
Mellette pedig ott a Rozsda, amely ugyan nem az enyém, de végre egy olyan autó, amin kiélhetem a kreativitásomat. Ezzel eddig minden rendben van, de a kettőből most egyik se használható.
Nem lenne nagy dolog, hiszen Olivérnek csak a hátsó lámpáit kellene megnézni, hogy mostanában miért nem világítanak, aztán műszaki és csókolom. Igen ám, de egyszer végre szeretném megcsinálni a régen áhított muzeális minősítést, de ezt is inkább majd tavasz környékén. Ehhez vissza kell tenni a kerekeket, megemelni az orrát és gyakorlatilag kész is van. Igen ám, de most az a bizonyos hajlamom kissé elferdült, így szeretném, ha a képen látható, kissé vadabb állapot tovább fokozódna. Különösen mióta a két szememmel láttam, hogy a nála 7 centivel alacsonyabb Tapír (411) gond nélkül lemegy a garázsomba. Így az OT után minden bizonnyal jön a - szintén régóta vágyott - komolyabban ültetett és keskenyített futómű ültetőcsonkkal, hátul pedig lentebb pakoljuk egy ricnivel. Eltolhatnám úgy is a minősítésre, hiszen mindegyikről könnyen be lehetne bizonyítani, hogy létezett akkoriban, de inkább nem keresem a konfliktust, jó az gyáriba'. Ezt követően pedig szeretnék bele egy pár támla nélküli, korabeli retro kagylóülést, hogy az egyetlen még eredeti alkatrészt, az üléseket kíméljem a saját valagamtól. Valamint a vezetőülés kicsit már ki is van ülve (így vettem), amitől hosszú úton fáj benne a derekam.
A Rozsda pedig a legutóbbi villamossínes találkozáskor sikeresen megrottyant. Sajnos az alváz nem csak azon a ponton van megfáradva, hanem lyukak vannak a padlólemezen (nem, nem lyukacskák, hanem q*vanagy kráterek) és a küszöbön is át lehet látni. Maradhatna így, hiszen a célnak tökéletesen megfelel: trélerre fel, találkozón le, aztán vissza, de szeretnék belőle használható autót csinálni. Nyilván nem napi használatút, de néhányszor azért lehessen vele polgárokat pukkasztgatni. Ehhez nincs más megoldás, mint az alvázcsere, aztán pedig találni kell egy olyan állomást, ahol nem lőnek fejbe, ha le akarom műszakiztatni. Ja, és egy értelmesebb motor se ártana bele, mert a jelenlegivel nem szívesen indulok el messzire.
Ha ez nem lenne elég, még ott a Jawa is, ami most szombaton megy majd teljes műszaki rendberakásra (a patkány-külső marad egyelőre).
Minderre tavaszig van időm, hiszen május elsején nagyon szeretnék körözni valamelyikkel a Velodromon. Izgalmas lesz, és előre látom, hogy mint minden évben, ennek a töredéke se fog sikerülni... De azért nem adom fel...

2011. november 28., hétfő

Vad Amazon


Igazán labilis a lelkivilágom mostanság, hiszen hetente többször leszek szerelmes, majd esek mély depresszióba, hiszen többnyire ez a kapcsolat nem lehet több, mint plátói epekedés valakik... akarom mondani valamik iránt. Ugyanis ezek általában négykerekűek, amelyekkel a fotózások és találkozók alkalmával van szerencsém megismerkedni. Így estem bele a Delorean DMC-12-be, az Opel Kadett A-ba, a Skoda 100-ba, a BMW e28-ba, Lancia Betába, meg persze gyakorlatilag az összes autóba, amelyek 1990-ig gyártottak (meg néhány későbbibe is), ám örök nagy szerelmemmel a Lancia Stratosszal sajnos még nem volt alkalmam élőben is találkozni. A napokban pedig az internetes társkeresőn találtam rá egy korábban már ismert típusra, a Volvo Amazonra. Persze a mellékelt képek erősen közrejátszottak abban, hogy jobban utánanézzek, és boldogan tapasztaltam, hogy míg itthon többnyire heroin árban mozog néhány kétes minőségben restaurált darab, addig a németeknél találtam fél misinek megfelelő ojróért egy-két - bizonyára - pajtából előhúzott példányt. Mint minden szerelemhez, ehhez is a biztos, mocskos anyagiak szükségesek, de sose lehet tudni...




2011. november 26., szombat

Újrahasznosítás - csak ésszel!

- Öcsém, lezúztam a Ferrarit. Most mi a francot csináljak?

Ugye ti is gyakran teszitek fel ezt a kérdést a haveroknak? De akkor sem kell kétségbe esni, ha ne adj úristen totálkárosra törted a maranellói vasat, amire összegründoltad azt az alsó hangon 100 ezer fontot a diplomás minimálbéredből. Hiszen csak néhány ügyes szaki és egy kis kreativitás kérdése az egész és máris új értelmet adhatunk egy rakás tűzpiros ócskavasnak, aminek a közepén ott díszeleg egy erősen megviselt, ágaskodó paripás embléma. Az biztos, hogy én el bírnám viselni, hogy a nappalim közepén egy ilyenre tegyem fel a lábam egy fárasztó munkanap végén.







2011. november 23., szerda

Nem a ruha teszi az embert!


Miről álmodik a plebz? Néhányan Rozsdakupacos pólót szerettek volna, hát most megkapták! Az első kollekciónk négy darabját mostantól megrendelheted, méghozzá december 1.-ig 10% előrendelési feltétellel. Ezt követően gyártjuk és postázzuk nektek őket. Te is szeretnél?

Nőjj fel!

Akárki csinálta, tökéletes! Az arcukra van írva... :)

2011. november 22., kedd

Garázsolás

Lassan itt a tél, és bár autóinkkal különböző okok miatt nem idén jártunk már, úgy döntöttünk, hogy már idén nem is fogunk, így ideje eltenni őket. Nálunk van hely három autónak, az egyetlen feltétel, hogy a hasmagasság ne legyen vészesen kicsi, különben nem tud lejönni. Tavaly e miatt Silver Úr máshol pihent, idén a Tapír le tudott jönni. Nem kevés pakolás után felszabadítottuk a szükséges helyet, majd bejátszottuk hátra a vasakat. Így most a 3 autó és a Jawa (+ a Csepel) együtt töltik a telet. Holnap pedig a Rozsda is beköltözik majd a garázsba... de persze nem ide, mert mintha kicsit alacsony lenne...


Pulyka visszatér!


Még anno nagyon régen rajzoltam meg Pulykát, aki sok helyre kölcsönözte már az arcát. Többek között a VW Fest plakátján, vagy sapkát viselve a Fixed Gear Debrecen logoja. Most újra itt van, hogy, meghódítsa a világot, vele együtt pedig az ország hobbiautósainak a szívét. Feltűnően hajaz Clay Smith Mr. Horsepowerére? Talán nem véletlen, hiszen az volt a cél. De akkor miért pulyka? Mert ugyan Debrecen címerállata a bárány, a népdal miatt simán köthető városunkhoz.
Hamarosan jön matrica, esetleg póló formájában is... Figyeljétek!

2011. november 20., vasárnap

Retro-autó férfiaknak?

Érdekes és talán felfoghatatlan dolog, hogy a régi korok, mára már ikonná vált autóinak reinkarnációi sorra a plázacicák és korosodó szőrmebundás hölgyek kezei között végzik. Vajon ez volt a cél a tervezéskor, vagy a kissé gömbölyded formák okozták ezt a nők által szeretett cukiságot?
Holott, ha jobban megnézzük ezek a vasak csak a régiek átültetése a mai utakra a biztonsági és formai követelményeket figyelembe tartva. Természetesen fel lehet sorolni azokat az elemeket, amelyek miatt mégis ott az a bizonyos rossz íz a szájunkról: nagyobb, rossz helyen hajt, rossz helyen van a motor, rossz a hűtés, elveszett a csízió, túl sok a technika, stb-stb. Ez így van. A New Beetlebe, a Minibe, a Fiat 500-ba soha sem lesz ugyanolyan érzés beszállni, mint az ősökbe. De ne feledjük, hogy ezek mai autók, a mai modellpalettáról tudjuk leakasztani őket a Suzuki Swift és a Ssangyong Actyon mellől. Akkor pedig - számomra - egyértelmű a választás.
A többiek általában a szexuális hovatartozásomat kérdőjelezik meg, hiszen nem egyszer elmondtam, hogy én bármelyiket elfogadnám ezek közül használós kocsinak. Itthon ez így alakult ki sajnos, de pl. az Olaszoknál Giancarlo szívesen feszít a piros Mini One volánja mögött, pláne ha még - érthetetlen okokból - az olasz zászlót is felfestik a tetejére. Persze azért a Beetle zöldjében vagy sárgájában, vagy az 500-as világoskékében nem érezném annyira kényelmesen magam. Sőt, egyáltalán nem.
De legyen. fogadjuk el, hogy ezek az autók Magyarországon valóban csak puncimobilok. De... Azoknak a férfiaknak, akik hozzám hasonlóan, sokkal szívesebben járnának a hétköznapokban (hétvégére ott az öreg vas) egy letűnt korokat felfrissítő formavilággal megtervezett autóval, akkor adott a lehetőség, hogy ne nézzenek minket hülyének: a combosított verziók, azaz a New Beetle RS, a Mini Cooper S, vagy a Fiat 500 Abarth. A bájos forma agresszívvá, a teljesítmény meggyőzőbbé, a színek vadabbá váltak, amiktől elveszették a bájukat és sokkal inkább igazi kis méregzsákok lettek. Ez pedig ugyanolyanná teszi őket, mint amilyenek a régi, úgynevezett hot-hatch-ek (magyar megfelelő?) voltak.
Természetesen kedves kollégáimnak legutóbb ez sem volt elég meggyőző, számukra pl. az Abarth is női autó. Holott ha nem lenne elég csak ránézni, akkor a reklám igen is erősen azt sugallja, hogy ez most a fasziknak készült.
Ha pedig valamelyik nő ezek bármelyikével jár, akkor abba látatlanba is szerelmes vagyok, még akkor is, ha olyan ronda, mint... macskát szarni.

Mi lesz velünk?

Ez a kép még anno tavasszal készült, de most kapartam elő. Nem, nem hajóztam át az óceánon, bár tény, hogy szívesebben tankolnám az ottani benzint, mint a hazai 400 forintost.
Mellesleg a jelenlegi benzináremelkedés a gazdasági tényezőkön túl, számos egyéb kérdést is felvet. Nem arra gondolok, hogy hova vezet mindez, vagy, hogy van-e visszaút, hanem inkább konkrétabb dolgok, amelyek érinthetnek minket. Mi lesz így a hobbiautósokkal? Mi lesz a találkozókkal? Ki fog elmenni? Átalakul-e teljesen az öregautós közösség, azaz kizárólag elit és megélhetési veteránosok lesznek-e?
Általában pozitívan állok a dolgok elé, de most nagyon nehéz...

2011. november 18., péntek

Low Rover

Anyukám szokott napról-napra kiakadni, hogy "meg vagy áldva ezzel az ültetéssel", és sajnos igaza van. Mondhatja bárki, hogy csak hanghuszár vagyok, hiszen a saját autóm segge az egekben van (a garázs miatt), de minden vas úgy szép, ha hasal, még akkor is, ha a múltkor bebizonyítottam, hogy semmi értelme. Na de hiába hajtogatom folyamatosan, hogy "úúú azt is le kellene tenni", vannak akik nem dumálnak, hanem megcsinálják. Éppen egy ilyenbe botlottam Ricsi facebook oldalán az imént, és azt hittem lefordulok a székről. A Land Rovert imádom, hiszen a Lada mellett ők képesek még értelmes terepjárót gyártani, na de így... Igaz, hogy funkcióját totálisan elvesztette az autó, de a plebz szava elakad, és csak nézi, de nem érti. Gratuláció a kivitelezőnek!

2011. november 13., vasárnap

Csere?

Vannak autók, amik ámulatba ejtenek. Esetenként csak egyes típusok, mint pl. a Lancia Stratos, de a Magazin elindulása óta nem egy konkrét példányba beleszerettem. Így történt ez most is, hiszen a hétvégén egy 1000 kilométeres túrát tettünk azért, hogy néhány igen látványos vasat felkeressünk. Előre tudtuk, hogy erős lesz a felhozatal, hiszen remek autók vártak minket, közöttük egy régi ismerős, a Pepita Skoda is.
Az autót sokszor láttam, mindig is szerettem, de ilyen közelről újra megdobbant valami mélyen lappangó láng (ohh, de romantikus). Aztán mivel a Skoda éppen eladó, valahogy szóba került, hogy mi lenne, ha elcserélnénk szőrébe a Bogaramra. Hirtelen elgondolkodtam, és talán most először egy pillanatra elbizonytalanodtam, hiszen ez a Skoda csak "az a Skoda". Olyan, mint amikor előtted a lehetőség, hogy a házsártos feleségedet leválthatod a Bucimaci magazin címlapján szereplő, mellette kétdiplomás kémiatanárnőre. De aztán rájössz, hogy az asszony az igazi, még akkor is, ha néha racsít, amiért a koszos zoknit a padlón hagyod, vagy mert nem hajtod le a WC ülőkét. Így aztán rájöttem, hogy bármennyire is bejön s Skoda, nem tudnám sajátomnak tekinteni, hisz akárkihez is kerül, ez mindig a Pepita Skoda marad, az enyémhez pedig oly sok remek emlék köt. Ezt mondtam Balázsnak is, bár nekem úgy tűnt, hogy ő se gondolja teljesen komolyan, hogy megválik a 100-astól.
Ja, és bizonyítandó, hogy egy igazi ribanc vagyok, ezen a hétvégén még kétszer lettem szerelmes...

Te elcserélnéd?

2011. november 11., péntek

Mit szóltok hozzá?

A Yugo jövőjén való agyalásunk odáig fajult, hogy készült egy látványterv az általam elképzelt összképhez. A brutális ültetést kombináltuk a forgatott, almazöldre festett kerekekkel és a sötétített lámpabúrával. Több talán nem is kell. Közel se biztos, hogy ez lesz a végleges formája, de egy biztos: odab@szós lesz ilyen alacsonyan.

2011. november 10., csütörtök

Megérkezett a Yugo!

A hozzánk hasonló fiatalok főként úgy jutnak az első autóikhoz, hogy a szülőktől, nagyszülőktől, nagybácsiktól megöröklik a régi, már elfeledett autóikat. Azok, akik az értéket látják a múlt rendszer ócskavasaiban, előbb-utóbb valamilyen formában elkezdik azokat faragni. Na közülünk senkinek se volt ilyen autója, mindannyiunknak egészen máshonnan jött az őrület, nem a régi emlékekből. Kivéve Gegobot.
Ugyan 2006-ban megvette a Bogarát, már előtte is csapatták a nagymama Yugojával a mezőn. Ezen az autón tanultak vezetni Csabival, az öccsével, majd pedig a leshordásra használták a határban. Igen ám, de a hely szűkös lett, el kellett adni a Yugót. Mivel a legkomolyabb ajánlat a tele tanknyi benzin árával vetekedett, az is üzembentartóival, ezért úgy döntöttek, hogy kis csapatunk rendelkezésére bocsátják a jugoszláv vasat, hogy kezdjünk vele valamit.
A vas most megérkezett Debrecenbe, és csak arra vár, hogy a szakértő kezek hozzákezdjenek az átalakításhoz. Nem mondhatni, hogy egyszerű dolgunk van vele, hiszen teljesen a saját fantáziánkra vagyunk utalva. Sehol sem találtunk még senkit, aki ennek a típusnak az egyediesítésébe vágott volna, ráadásul a feladatunkat nehezíti, hogy a lehető legkevesebb anyagi ráfordítással kell olyan autót kalapálni, ami után megfordulnak az utcán.
A tervek már megvannak, bizonyára négy mosogatógépdob fog alámenni, amikre istenesen ráengedjük a karosszériát. A munkálatokban nagy segítségünkre lesz az Ateri tuning csapata, hamarosan kezdünk!