2010. december 20., hétfő

Surprise is comin'

Mostanában a téli tétlenségtől függetlenül is ritkábban jelentkezünk a szokottnál. Azonban ez örömet jelent mindazoknak, akik gyakran követnek minket, hiszen az eddigi legnagyobb dobásunkra készülünk 2011 tavaszán! Bővebbet még nem szeretnénk elárulni a dologról, szeretnénk, ha igazi meglepetésként érné a hazai autós élet minden szereplőjét. Rengeteget dolgozunk, és majd folyamatosan húzzuk le a leplet a dologról itt is. Figyeljetek minket, érdemes lesz!



Addig is, a munka könnyebben megy igazán jó zenék mellett. Szóljon hát két debreceni zenekar, a Backdoor és Panodráma egy-egy alkotása, melyeket élőben is hallhattak azok, akik részt vettek az idei VW Festiválon. Azóta mindkettőt játsszák a helyi és országos rádiók is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése