A Festivál harmadik napjára valamivel lazább és kellemesebb programokat terveztünk, mint az előző kettőn, hogy a kívül-belül elázott és megfáradt emberek a hazaindulásuk előtt még egy délelőttöt együtt tölthessenek. A vasárnapi terveinket azonban két héttel a Festivál előtt keresztülhúzta Lakatos Pista bácsi telefonja, amiben egy igazi, díjnyertes slambucra invitálta a társaságot.
Persze ezt a felajánlást a legkevésbé sem bántuk, sőt! Nagyon nagy öröm volt számunkra, hogy egy messziről érkező ember ekkora fantáziát lát a találkozónkba, hogy - attól a pár rövid beszélgetéstől eltekintve - szinte ismeretlenül segítette a munkánkat, és lendítette előre a találkozónkat. Ám ekkor még nem tudhattuk, hogy az ebéden kívül mi minden vár még ránk a Pusztában.
A szombati buli után kissé nehézkesen indult a reggeli menet, várni kellett míg a résztvevők kikászálódnak sátraikból-házaikból, és elindulhatunk Hortobágy irányába. Debrecenben még felvettük azokat a puhányabbakat, akik az esős időre hivatkozva nem aludtak kint a kempingben, ezt követően pedig elindult a kilenc bogárból, egy New Beetleből és egy T3-ból álló konvoj a szakadó esőben.
Azoknak, akik nagyon éhesek voltak, még várniuk kellett, hiszen az ebéd előtt még megnézhettük a képeslap- ezt követően pedig a szürke marha kiállítást nem más, mint a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatójának vezetésével.
Egy ismételt, rövid autós túra után egy lovarda (nem olyan, mint az előző napi) éttermében találhattuk magunkat, ahol már készen várt minket a vörösre pirult slambuc a bográcsban, amibe éppen hogy nem csöppent bele a nyálunk. Az illat mellé hasonló íz is társult, immár senkiben sem merült fel kétség sem, hogy megérte a közel 80 kilométeres túra.
Ezt követően jött az igazi meglepetés: Két lovaskocsi állt elő a csárda mögött, amelyekre sorban felmásztunk, és elindultunk döcögve az elázott mezőkön. Az első állomás egy mező közepén (kisebb képzavar a Hortobágyon mezőről beszélni) volt, ahol akkor már sorakoztak a csikósok, a lovak, az öszvér és ökörfogatok. Láthattuk a hagyományos öt lovon lovaglást, a lovak elfektetését, majd pedig magunk is tehettünk egy kört az állatok hátán.
Innen a rackajuh istállóba mentünk, majd pedig a pusztába különböző helyeken tekinthettük meg a szürkemarhákat, bivalyokat, mangalicákat és szamarakat úgy, ahogy ezer éve tartják őket a Hortobágyon, közben pedig a platón 'majd megfagytunk.
Visszatérve a kiindulási pontra, ahol még megtekinthettünk egy hagyományos nádudvari fazekasműhelyt, majd pedig elbúcsúztunk vendéglátóinktól, visszatértünk Debrecenbe, majd pedig a Vekerire sátrat bontani. Ezzel a pillanattal lezárult az idei VW Festivál. Mi levontuk a tanulságot, ti pedig remélem egy kellemes hétvégét töltöttetek el nálunk, és fogjátok ezt tenni jövőre is. Mi akkor is mindent megteszünk majd...
A Festivál harmadik napjára valamivel lazább és kellemesebb programokat terveztünk, mint az előző kettőn, hogy a kívül-belül elázott és megfáradt emberek a hazaindulásuk előtt még egy délelőttöt együtt tölthessenek. A vasárnapi terveinket azonban két héttel a Festivál előtt keresztülhúzta Lakatos Pista bácsi telefonja, amiben egy igazi, díjnyertes slambucra invitálta a társaságot.
Persze ezt a felajánlást a legkevésbé sem bántuk, sőt! Nagyon nagy öröm volt számunkra, hogy egy messziről érkező ember ekkora fantáziát lát a találkozónkba, hogy - attól a pár rövid beszélgetéstől eltekintve - szinte ismeretlenül segítette a munkánkat, és lendítette előre a találkozónkat. Ám ekkor még nem tudhattuk, hogy az ebéden kívül mi minden vár még ránk a Pusztában.
A szombati buli után kissé nehézkesen indult a reggeli menet, várni kellett míg a résztvevők kikászálódnak sátraikból-házaikból, és elindulhatunk Hortobágy irányába. Debrecenben még felvettük azokat a puhányabbakat, akik az esős időre hivatkozva nem aludtak kint a kempingben, ezt követően pedig elindult a kilenc bogárból, egy New Beetleből és egy T3-ból álló konvoj a szakadó esőben.
Azoknak, akik nagyon éhesek voltak, még várniuk kellett, hiszen az ebéd előtt még megnézhettük a képeslap- ezt követően pedig a szürke marha kiállítást nem más, mint a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatójának vezetésével.
Egy ismételt, rövid autós túra után egy lovarda (nem olyan, mint az előző napi) éttermében találhattuk magunkat, ahol már készen várt minket a vörösre pirult slambuc a bográcsban, amibe éppen hogy nem csöppent bele a nyálunk. Az illat mellé hasonló íz is társult, immár senkiben sem merült fel kétség sem, hogy megérte a közel 80 kilométeres túra.
Ezt követően jött az igazi meglepetés: Két lovaskocsi állt elő a csárda mögött, amelyekre sorban felmásztunk, és elindultunk döcögve az elázott mezőkön. Az első állomás egy mező közepén (kisebb képzavar a Hortobágyon mezőről beszélni) volt, ahol akkor már sorakoztak a csikósok, a lovak, az öszvér és ökörfogatok. Láthattuk a hagyományos öt lovon lovaglást, a lovak elfektetését, majd pedig magunk is tehettünk egy kört az állatok hátán.
Innen a rackajuh istállóba mentünk, majd pedig a pusztába különböző helyeken tekinthettük meg a szürkemarhákat, bivalyokat, mangalicákat és szamarakat úgy, ahogy ezer éve tartják őket a Hortobágyon, közben pedig a platón 'majd megfagytunk.
Visszatérve a kiindulási pontra, ahol még megtekinthettünk egy hagyományos nádudvari fazekasműhelyt, majd pedig elbúcsúztunk vendéglátóinktól, visszatértünk Debrecenbe, majd pedig a Vekerire sátrat bontani. Ezzel a pillanattal lezárult az idei VW Festivál. Mi levontuk a tanulságot, ti pedig remélem egy kellemes hétvégét töltöttetek el nálunk, és fogjátok ezt tenni jövőre is. Mi akkor is mindent megteszünk majd...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése