2010. szeptember 10., péntek

Invasion

És igen, végre elkezdődött az amit mindannyian vártunk, a Festivalt beharangozó Bogár kiállítás kezdetét vette.Tegnap közel 20 ember várta izgatottan az eső végét, hogy száraz gumikkal, cseppmentesen gurulhasson be a 16 járgány a Fórum rakodó területére.9 órára megérkezett a 13 Bogár, a Karmann, a Typ 3 és a T2 is, hogy birtokba vehessék az áruházat.
Megvártuk, míg a korábbi kiállítás tárgyait elpakolják és betoltuk az első autókat, de felmerült egy komoly probléma.A korábbi kiállítás fontos darabja a Zsiguli nem mozdul, mivel beleltörték a kulcsot, így a segítségünket kérték az elmozdításhoz.
Így már szabadon áramolhattak be az autók, bár Robi busza körül kétségek merültek fel, hogy befér-e, de végül sikerült betuszkolni.
Norbi Bogija volt az első "fecske" aki begurulhatott az áruházba és elfoglalhatta a helyét.
Szerintem ez a 2 mexikói fogja megosztani leginkább a közönséget, de a műértők tuti 'betérdelnek' tőlük. Amint a Silver is a helyére került a személyzet egyik tagja jelezte, az autókra pillantva, hogy amennyiben folyna belőlük az olaj, a takarító személyzettől kérhetnek alá valamit...
A legcsajosabb autók együtt egy fehérnemű bolt előtt.
Nick Árpád hűséges követője lett Binci.
Somának ezúton is köszönjük a segítséget a dísztárcsákkal, az ő autója a Hunyadi utcai bejáratnál várja a bogárra éhes látogatókat.
Gabibá, gyaníthatóan a rendkívül szakszerű kiegészítő ültetés miatt gyűrte maga alá a szőnyeget :) A képen 50 kg műtrágya látható, a hasmagasság ideális.A Csapó utcáról betérőket Adus autója fogadja.
Jócskán elmúlt 11, mire minden a helyére került, elfáradtunk, de egy hétig dolgozzanak helyettünk a kis levegősök, hírdessék, hogy szeptember 17-19-ig "Debrecenbe kéne menni..."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése