2010. július 12., hétfő

Engine problems

A cabrio csak nem akarja az igazságot, és méltóan a Columbo felesége titulushoz (azaz mindig emlegetik de nem látta még senki), most se tudott ott lenni vele Kiskörén. Azonban ez a találkozó kihagyásán túl is nagy bosszúság Pistinek, hiszen a vas motorja továbbra sem 100-as.
Hiába minden, nincs alapjárat, nehezen indul, és mintha nem járna minden henger. Ma Leon és jómagam próbáltuk segíteni Pistinek megkeresni a hibát, kevés sikerrel. Az alapvető dolgokon végighaladtunk: Karbik rendben, szelepek jók, gyújtás, gyertyák rendben. A motor nemrég lett felújítva, elméletileg minden cserélve lett benne, ezért is érthetetlen, hogy gond van vele.
Ezzel együtt Pistiék kertjében egy mini-találkozó alakult ki, négy autóval. Remélhetőleg hamarosan meggyógyul a cabrio is, és az idén még hátrlévő nagyobb eseményeken is láthatjuk végre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése