2010. június 6., vasárnap

I. Gruppen Party

Ugyan már indulás előtt sejtettük, hogy ezen az eseményen többnyire a vízhűtéses VW-k lesznek többségben, de a programok túlságosan csábítóak voltak ahhoz, hogy kihagyjuk. Kicsit ugyan tartottam attól, hogy gyári autóm nem biztos, hogy versenypályára termett, de felszerelkeztünk, és két ködlámpa segítségével rally-s külsőt imitálva elindultunk ismét, hogy végigguruljunk az ország keleti részén.
Teljesen jó időt futva, viszonylag korán odaértünk Kakucsra, ahol már akkor jópár autó parkolt, és a szervezők hamarosan elkezdték a bemutatót a pályán. Kíváncsian, de kissé rémülten készülődtünk az első próbakörökre, majd mituán egyszer végigmentünk a pályán, egyre csak jöttek a gyorsabb és gyorsabb körök. Kényelmes 60-as tempóban, hármasban végig lehetett hajtani a 34 lovas motorral túlzott kínzás nélkül. Nagyon élveztük a pályát és ekkor már teljesen biztos volt, hogy nevezünk a versenyekre.
Először az 1/100 került sorra egy kisebb pályán, kicsit talán hosszúra nyúlva a sokszori próbálkozások miatt, majd pedig elkezdődött a készülődés a körversenyre. Az első futamot sikerült félig behúzott kézifékkel letudni, de a másodikban már teljes erejét bevethette a vas.
1300-as kategóriában a mezőny leggyengébb motorjából a 3. helyet sikerült megcsípni (más kérdés, hogy hányból :) ). Ezen kívül a Debreceni Bogarasok nevében egy különdíjat hoztunk haza, az autóm pedig bekerült a Top20-ba.
Hazaérve Debrecenbe, 12km-re otthonról még egy apró műszaki problémával kellett megküzdeni, 450km megtétele után, de ezt sikeresen elhárítva immár itthon püfölöm a billenytűzetet...
Egy nagyon jó hangulatú találkozón (vagy inkább versenyen) vagyunk túl, és jövőre szinte biztos, hogy újra itt leszünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése